Kultúra
Kyle MacLachlan in a still from Twin Peaks. Photo: Suzanne Tenner/SHOWTIME

David Lynch másodszorra is megcsinálta a tévétörténelmet a Twin Peaksszel

Zsótér Indi Dániel
Zsótér Indi Dániel

videós kontentgyáros . 2017. 09. 04. 08:07

David Lynch kult-sorozata nehezen indul be (nagyon nehezen), de a legvégén olyan gyomrost visz be, ami felér a második évad híres zárásával. Évadkritika.
Korábban a témában:

25 évvel ezelőtt Dale Cooper ügynök egy félresikerült fogmosás után szándékosan beleverte a fejét a fürdőszoba tükörbe, majd a képünkbe röhögött.

Nyugodtan mondhatjuk, hogy minden idők egyik legerősebb képével zárult a Twin Peaks második évada 1991-ben, ami után minden rajongóban egyszerre vetődött fel a kérdés: Hogy folytatódhat ez a sorozat ezek után?

Bár Laura Palmer utal rá, hogy a válaszra huszonöt évet kell várni, ez végül huszonhat évre nyúlik, de a Showtime jóvoltából végül is 2017. május 21-én elindult a széria harmadik évada. A Twin Peaks kultusza lényegében már azelőtt elkezdődött, hogy maga a sorozat véget ért volna, tehát már sugárzásának pillanatában népszerű volt, bár az is igaz, hogy a második évadra több okból is leesett a nézettség. A 90-es évek tévénézője ugyanis valami olyasmit látott a képernyőn, amit nem teljesen értett ugyan, de tudta: ez most valami egészen más, mint a szappanoperák vagy bűnügyi filmek, amiket annyira szeret, és míg az első évadban erősen megtartották az alkotók a krimivonalat, addig a második évad misztikussága kissé elriasztotta a nézőket.

A Twin Peaks maga a modern szimbolizmus

A harmadik évad számos újítást hozott elődeihez képest. Egyfelől a filmtechnika korszerűsödése lehetővé tett (volna) egy csomó olyan képi megoldást, amit korábban nehezen vagy nem annyira “jól” lehetett csak megvalósítani, ezzel viszont az alkotók elég csínján bántak, és sajnos (bár elég valószínű, hogy direkt) a filmtrükkök még mindig a 90-es éveket idézik, ami így sajnos sokszor teljesen idézőjelbe tesz egy csomó jelenetet, és kirántja az embert abból a hangulatból, ami részről részre megteremtődik, és hát elég nehéz is komolyan venni a látottakat. Itt pedig el is érkezünk a Twin Peaksszel kapcsolatos egyik legrégebbi és legfontosabb kérdéshez: mennyire lehet/kell/tudja az ember komolyan venni ezt az egészet?

A Twin Peaks világának befogadásához, mindenféleképpen nagyon nagy nyitottságra van szükség. A cselekmény, a karakterek motivációi, irányai, döntései, a sorozat tér és időkezelése ugyanis mind-mind nagyon sajátosak, működésükre még három évadnyi Twin Peaks után is nehezen talál az ember néha magyarázatot. Pedig csak arról van szó, hogy David Lynch borzasztóan szereti a szimbolizmust, (meg a titkokat, a misztikumot és a játszmát) aminek megfejtéséhez nem lehet csak úgy egyszerűen leülni és megnézni a sorozatot. Ez az évad pedig ebben szerintem gyengébben teljesít, mint az első kettő. Ennek pedig két oka van: hogy az előző két évad és a Tűzz, jöjj velem című Twin Peaks-film ismerete sem nélkülözhető a megértéshez.

Másrészt a korábbi évadokban mindig volt egy nagyon fontos mankó, aki a nézővel együtt, olykor őt segítve, olykor nála kevesebbet tudva de végső soron minden szempontból azonosulási pont volt, ez pedig Dale Cooper ügynök Kyle MacLachlan megformálásában. Az angyali tekintetű, előzékeny, művelt és talpraesett FBI-ügynök jelenlétével minden helyzetet, még a legrosszabb részeket is képes volt feldobni. Ez pedig a harmadik évadból baromira hiányzik. Hiába van benne MacLachlan egy-két részt leszámítva szinte minden epizódban, Lynch olyan figurát játszat el vele Dougie Jones személyében, ami maximum két-három rész erejéig volt vicces vagy érdekes, figurájában jelentős változás pedig csak a 16. részben áll be. Az pedig nagyon sok Dougie Jones-ozást jelent. Az évad legnagyobb elvesztegetett lehetősége, hogy Dale Cooper ügynök minél előbb visszatérjen.

Sok karakter, több helyszín, még több szál és sokkal-sokkal több szimbolizmus

Nem győzöm hangsúlyozni, hogy mennyi megfejtésre váró minitörténet van a sorozatban. Ennek egyik oka, hogy Lynch szakít korábbi hagyományával és a történet jelentős része már nem Twin Peaksben hanem más amerikai kis és nagyvárosokban játszódik. Eleinte úgy tűnik, ezek a történetek egyáltalán nem érnek össze sehol, az évad vége felé is – a várakozással ellentétben – csak nagyon kevés ponton kapcsolódnak egymáshoz. Ez, hogy a történet, mint egy pókháló, ha hozzáérünk egyetlen pontján, az egész szerkezetre hatással van, az első két évadban sokkal szembetűnőbb, mint itt, emiatt pedig úgy érezhetjük: sok az üresjárat, felesleges duma, értelmetlen jelenet. Egyszerűen túl sűrűek a részek és az egyébként is nyakatekert dramaturgiát ezek a minitörténetek csak még inkább megtekerik, mire kiderül, hogy nem is biztos, hogy akkora jelentőségük van. Legjellemzőbbek a rész végi Bang-Bang bárban rendezett koncertjelenetek (mivel Lnych minden részt egy zenekari fellépéssel fejez be), ahol pár perces, legtöbbször a főtörténethez egyáltalán nem kapcsolódó – még karakterek szintjén sem – hangulatokat próbál átadni Lynch.  Ilyenkor nehéz eldönteni, hogy Lynch csak trollkodik, vagy nagyon tudatosan, direkt vezeti félre a nézőt.

A régi szereplők közül sokan mintha csak fan-service jelleggel lennének jelen a sorozatban, tényleges szerepük az események sodrában nincsen, cserébe mindegyikük megkapja a maga méltó és eredeti lezárását. Ez a nosztalgiázás viszont nem mindig sikerül olyan erősre, mint ahogy az alkotóknak szándékában állhatott. Persze naivitás lenne azt gondolni, hogy David Lynch a rajongói igényeket akarná csak kielégíteni, nem hiába vitázott annyit a Showtime-mal, ez a sorozat ahhoz túl öntörvényű és komplex. Ez utóbbi többek között annak is köszönhető, hogy Lynch kicsivel több, mint száz szereplőt mozgat, akik között igazi nagyágyúkat is alkalmaz, mint Laura Dern, Naomi Watts, Amanda Seyfried, Jim Belushi vagy Tim Roth.

Ezzel együtt némelyik ilyen “melléktörténet” valóban érdekes, vicces vagy megindító is tud lenni, csak tényleg azt érzi közben az ember: mikor történik már valami?
A harmadik évad ugyanis, amilyen komplex, olyan nehezen halad néha előre.Pedig akad nem kevés emlékezetes rész, mint a nyitóepizód, ami kb. meg is alapozta a sorozat hangulatát, vagy akár a hírhedt nyolcadik rész – ami egy ártatlan atombomba kísérlettel kezdődően egy pszichedelikus utazásba torkollik -, ahol a nézőnek minden erejét, tudását és emlékét be kell vetnie, hogy értelmezze a látottakat, vagy tizenhatodik, ahol végre megtörténik, amire a sorozat eleje óta várunk.

Ez a Twin Peaks már nem az a Twin Peaks

Tévétörténetet emlegettem fentebb, most pedig el is mondom, hogy miért. Igaz, hogy a komplex történet néha az ember idegeivel játszik, igaz, hogy a sorozat ritmusa nem egységes, ezért néha legszívesebben hagyná az ember a francba az egészet, ez ugyanis egy másik Twin Peaks, de nem jobb vagy rosszabb, csak kicsit más játékszabályai vannak, mint elődeinek. Az is igaz, hogy Kyle MacLachlan azon állítása, miszerint  mindenre választ fogunk kapni a sorozat legvégén, lényegében egy szemenszedett hazugság. Az új Twin Peaks egyvalamiben viszont simán lekörözi az első két évadot: Dayid Lynch az utolsó pár résznél elhiteti a nézőiével, hogy itt aztán most tényleg mindenre fény fog derülni (és sok mindenre fény is derül, ez kétségtelen) de a sorozat legeslegvégén, tényleg az utolsó másodpercekben, a stáblista előtt nem sokkal még feltesz egy utolsó kérdést a rendező, amit nekünk nézőknek kellene megválaszolnunk,és ha ezt kibírjuk üvöltözés és megőrülés nélkül, akkor valószínűleg nem is a Twin Peaks harmadik évadának záróepizódját nézzük, aminek feldolgozására huszonöt év se lesz elég.

Magyarországon a sorozatot a HBO-n és az HBOGo-n is elérhetőek.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.