Kultúra

És azt tudtad, hogy a Harry Potter kisfia, Albus épp ma kezdi a Roxfortot?

Ha valami, ez erőt adhat az iskolát ma kezdő magyar gyerekeknek: a varázsvilágban Harry Potter kisebbik fia ezekben az órákban zötyög épp a Roxfort felé.

Az igaz Harry Potter-rajongóknak ugyan nem kell magyarázni, de azért frissítsük fel az emlékeket: az utolsó kötet, a Harry Potter és a Halál ereklyéi végén, miután véget ért a roxforti csata és, ha nem is tökéletes happy enddel, de megnyugtatóan elrendeződött a szereplők sorsa, még tartalmaz egy epilógus-jelenetet is a könyv, mely úgy indul:

tizenkilenc évvel később

Ez a nap pedig pontosan ma van. Azaz a mai nap az, amikor a reggel igen mozgalmasan telt Potteréknél – és ami azt illeti, az összes varázslócsaládnál, ahol van iskoláskorú gyerek – ugyanis három gyerekük közül kettőnek ezen a napon kell felülnie a Roxfort Expresszre, hogy iskolába menjen. Kisebbik fiuk, a tizenegy éves Albus Perselus (az angol eredetiben Alvus Severus) egészen konkrétan ekkor kezdi az iskolát. Harry és neje, Ginny (Ron kishúga) három gyereket nevel, kislányuk, Lily Luna ekkor még csak kíséretként érkezik a pályaudvarra, azon hisztizve, hogy ő is menni akar – ezt azonban a varázstörvények, ugyebár, nem engedik.

Albus Perselus már kevésbé lelkes, nagyon aggódik az iskolakezdés miatt, főként mert attól fél, a Teszlek Süveg véletlenül a Mardekárba sorolja. Apja ugyanakkor nem felejti el megnyugtatni: a két férfi, akikről a keresztneveit kapta, két egykori Roxfort-igazgató, akik közül az egyik mardekáros volt, és a legbátrabb ember, akit Harry valaha ismert.

Az epilógussal megtudunk egy rakás dolgot a Potter-könyvek további szereplőinek sorsáról is, Lupin és Tonks árván maradt fia, Teddy például nem tűnik különösebben sérült tinédzsernek, és épp Bill Weasley-ék legidősebb lányának, Victoire-nak csapja a szelet, Neville Longbottom pedig, akit annak idején mindenki kissé butának tartott, tanár lett a Roxfortban. Az is kiderül, hogy Harry sebhelye tizenkilenc éve nem adott magáról életjelet, bár ez – mint az azóta megjelent Harry Potter és az elátkozott gyermek című folytatásból kiderült – nem marad örökké így. Ahogy azt is innen tudjuk, hogy Albus Perselus legjobb barátja az iskolában éppen a szintén ekkor iskolakezdő Scorpius Malfoy lesz, atyja gyerekkori ellenségének fia.

15 izgalmas tény az új Harry Potter-könyvről, ami nem spoiler
Csak hogy azok a rajongók is kapjanak valamit, akik még a magyar fordításra várnak. Spoilermentes nemkritika.

Természetesen a varázsvilág anyja – és Twitter-istennő –  J.K. Rowling nem mulasztotta el a megemlékezést erről a jeles napról, a Twitter annak rendje és módja szerint örvendezik is a mérföldkő felett, rengeteg lájk és megosztás köszönti az iskolakezdő Albust. Ha neki ment, a mai magyar iskolakezdőknek is menni fog!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik