Kultúra

Meghalt Makk Károly

Életének 92. évében szerdán elhunyt Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze – tudatta az MTI-vel a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia, amelynek az elnöke volt.

Makk Károly a magyar és az egyetemes filmművészet meghatározó egyénisége volt. A Cannes-i Filmfesztiválra hat filmjét – Liliomfi, Szerelem, Macskajáték, Egy erkölcsös éjszaka, Egymásra nézve, Az utolsó kézirat – meghívták az Arany Pálmáért folyó versenybe.

A Szerelem megkapta a zsűri nagydíját, a katolikus sajtó díját, Darvas Lili és Törőcsik Mari alakítását külön kiemelte a zsűri.

Filmjei megjárták a londoni, New York-i, San Sebastian-i, madridi fesztiválokat és számos díjat nyertek.

Évtizedekig tanított a Színház- és Filmművészeti Főiskolán.

Makk Károly Kossuth-díjas filmrendező, a magyar mozgókép mestere, a nemzet művésze életének 92. évében hunyt el.

Cserhalmi: A világnak egy olyan része ment el, amit csak ő tudott

Cserhalmi György az MTI-nek elmondta: nagyon megrázta, a “székhez szegezte” a Makk Károly halálhíre.

Hála istennek sokat dolgoztunk együtt

– idézte fel a színművész, hozzátéve: “Valami rendkívüli dolog, egy világ ment el megint… azt érzem, amit Bacsó Péter vagy Jancsó Miklós halálánál éreztem”.

A világnak egy olyan pótolhatatlan része ment el, amit csak ő tudott

– méltatta Makk Károly művészetét.

Cserhalmi György Makk Károllyal közös filmjeik közül az elsőt idézte fel. A Hunyady Sándor elbeszélése, Örkény István és Bacsó Péter forgatókönyve alapján készült, Egy erkölcsös éjszaka című filmdráma szerepelt az 1978-as cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában.

Ez egy olyan mozi, amelyet a mai napig is bármikor, bárhol a világon meg lehet nézni

– szólt első közös munkájukról.

Aki valaha látott tőle egy filmet, az pontosan tudja, mekkora veszteség érte a magyar filmet… rettenetes nagy veszteség

– emlékezett Makk Károlyra Cserhalmi György.

Szirtes Ági: Olyan, mintha apám most másodszor is meghalt volna

Csodálatos ember volt, csodálatos művész, halála nagyon nagy veszteség

– emlékezett a szerdán elhunyt Makk Károly filmrendezőre Szirtes Ági színművész.

Számomra olyan, mintha apám most másodszor is meghalt volna

– mondta a Kossuth-díjas színésznő. “Nem tudom dicsérni őt, mert méltatlan lenne” – mondta.

Kitért arra is, hogy apja, Szirtes Ádám és Makk Károly nagyon jó munkakapcsolatban voltak. Az akkor még segédrendező, “fullajtár” Makk Károly szervezte be apját próbafelvételre a Talpalatnyi föld című filmhez, amelynek végül megkapta a főszerepét.

Nekem is volt szerencsém vele dolgozni, először még főiskolásként. Az első komoly szerepemet az általa rendezett Egy erkölcsös éjszakában játszottam, a cselédlányét. Később is volt szerencsém együtt dolgozni vele

– emlékezett Szirtes Ági, akit Makk Károly 2015-ben fel is köszöntött a színésznő 60. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen a Katona József Színházban.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik