Kultúra

Fontos jelenetet vágtak ki a Trónok harca évadzáróból

A Brant alakító Isaac Hempstead Wright hosszú interjút adott a Varietynek, és, bár a Trónok harca színészei mindig extra óvatosan adhatnak csak interjút, és nem nyilatkozhatnak az igazán fontos dolgokról – de az azért kiderül, hogy felvettek egy egészen fontos jelenetet, ami aztán nem került adásba.

Megvolt a finálé, de most már essünk gyorsan túl a Trónok harca utolsó évadán is
Nem ez volt a legrosszabb évad, de most azonnal jöhetne a búcsúszezonon, hogy elfelejtsük és eltemessük jó emlékezetünkben a Trónok harcát. Spoilermentes évadkritika.

Az ugyebár elég egyértelmű, hogy Sansa zseniális húzása, ahogy Kisujjt csőbe húzta, az után történt, hogy beszélt Brannel, hiszen a meglepő tárgyalás kulcsinfója a Háromszemű Hollóvá lett Bran szájából hangzik el. A jelenet ugyanakkor, amikor ez az ominózus beszélgetés megtörténik, nem került be az így is maratoni hosszúságú évadzáróba. Az interjúban azonban erről is mesélt a színész.

Valójában felvettünk egy jelenetet, ami nyilvánvalóan nem került adásba, egy rövid képet, ahol Sansa bekopog Branhez, és így szól: “segítened kell”, vagy valami ilyesmi. Tehát gyakorlatilag, amennyire tudom, az történt, hogy Sansának hirtelen eszébe jutott, hogy van egy óriási kamerarendszere, amit esetleg jó ötlet lenne csekkolni, mielőtt kicsinálja a saját húgát. Így hát Branhez fordul, aki elmond neki mindent, amit tudnia kell, mire Sansa nagyjából úgy reagál: “Ó, basszus!”

Balsejtelmű képek érkeztek a Trónok harca évadzárójából
Epikus csatával kecsegtet a hetedik évad befejező része.

Hogy a jelenetet valaha megosztja-e az HBO, az rejtély, meg tulajdonképpen már mindegy is, hisz az évadzáró lement, és láttuk, amit láttunk, Kisujjnak vége, a jelenet pedig, melyben véget ér, a sorozat történetének egyik legjobban várt és legkielégítőbb jelenete, közvetlenül Ramsey halála után.

Fotó: HBO

A Variety interjújából az is kiderül, hogy Bran már soha nem lesz az a szimpatikus fiatal srác, aki egykor volt, most már mindig ilyen távoli és fura marad, Jon származásának felfedése viszont nem fog éket verni a Starkok közé, olyan erős a kötelékük – ami sokkal aggasztóbb, hogy Dany hogy reagál majd.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik