Kultúra

Meghalt Jay Thomas, az Egy úr az űrből és a Murphy Brown színésze

69 éves volt.

A rákkal vívott több éves küzdelmet követően tegnap elhunyt Jay Thomas amerikai színész, aki egyebek mellett olyan tévésorozatokból volt ismert, mint a Egy úr az űrből, a Murphy Brown és a Ray Donovan.

Eredeti nevén Jon Thomas Terrell 1948-ban született a Texas állambeli Kermitben és színészkedni az 1970-es évek végén kezdett. Az első szerepeként máris ráosztották Remo DaVinci karakterét az Egy úr az űrből című családi sci-fi sorozatban, melyben aztán három évig játszott. A későbbiekben kisebb szerepek mellett feltűnt a nagy sikerű Cheersben, továbbá a Married People és a Love & War című szériákban is.

A ’90-es években a Murphy Brown, a Katie Joplin és a Herkules rajzfilmsorozat voltak Thomas legismertebb tévés produkciói, miközben olyan mozifilmekben is láthatták a nézők, mint az Egyenes beszéd, a Csendszimfónia, a Mosoda és félrelépés, az Ellenség a házamban és A nagy hajcihő.

Az új évezredben a Jogi játszmák, a Döglött akták, az Amerikai fater és az NCIS: New Orleans mellett a Liev Schreiber főszereplésével készülő Ray Donovan című krimisorozatban játszott a legtovább Thomas, aki a betegsége miatt utolsó szerepét még 2015-ben vállalta a Dr. Csont egyik epizódjában.

Jay Thomast a Murphy Brownban az általa megformált Jerry Gold szerepében nyújtott alakításáért három Emmy-díjra jelölték, melyek közül kettőt meg is kapott 1990-ben és 1991-ben.

Forrás: Variety

Ajánlott videó

Olvasói sztorik