Kultúra

A Trónok harcát nem igazán hatotta meg a hackerbotrány

Ugyan azt hihetnénk, hogy az HBO-t, szegényt, az ág is húzza – nem elég, hogy meghackelték a rendszereiket, és forgatókönyvek, adatok, telefonszámok mellett a teljes negyedik rész is kikerült, a héten a spanyol HBO véletlenül nyilvánosságra hozta a hatodik részt is -, úgy tűnik, nem kell félteni a céget. A Trónok harca ugyanis sokkal erősebb popkulturális jelenség annál, hogysem egy kiszivárogtatott epizód betegyen a nézettségnek.

Sőt, a negyedik résznek mintha épp jót tett volna a hackerek akciója, ugyanis rekordmennyiségű néző volt kíváncsi az epizód vasárnapi sugárzására: a hivatalos adatok szerint a vasárnapi hivatalos premierkor 10,2 millió néző ült az HBO valamely legitim formája – azaz a klasszikus tévéadás, esetleg a HBO GO előtt. Azzal együtt is, hogy kétségkívül rengetegen megnézték már az ellopott verziót is, és hogy a szolgáltató érthetően mindig is fel fog lépni a kalózkodás ellen, amíg ekkora számokat produkál a show, az HBO-nak aligha kell érdemben aggódnia. Pedig a Trónok harcát kimondottan szeretik a kalózok: ez jelenleg a legtöbbet torrentezett tévésorozat a világon. A Mashable szerzője egyenesen a vasárnapi miséhez hasonlítja a vasárnapi Trónok harcát: kihagyhatatlan, és még imával is jár, hogy tudniillik a kedvenc szereplőnk túlélje az epizódot. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik