Kultúra

Zseniális előzetessel vesz le a lábadról Adam Sandler új filmje

Kijött a Cannes-ban egekig magasztalt The Meyerowitz Stories teaser trailere, amit nem lehet nem szeretni, annyira jópofa.

Idén a cannes-i filmfesztivál legnagyobb meglepetését okozta a The Meyerowitz Stories című komédia, amely nem elég, hogy Netflix-filmként szerepelt, de még a nézők és a kritikusok is ódákat zengtek róla.

Cannes: kirobbanó sikert aratott Adam Sandler új filmje
A nézők álló tapssal ünnepelték a The Meyerowitz Stories című vígjátékot.

A Noah Baumbach írta és rendezte produkciót övező cannes-i ajnározásnál már csak az döbbentette meg jobban a világot, hogy a dicséretáradat középpontjába elsősorban nem is maga a film, hanem az annak főszerepét játszó Adam Sandler került. Ráadásul úgy, hogy a vállalhatatlan filmjeiről elhíresült “komikus” oldalán olyan színészek játszanak még az alkotásban, mint az egyaránt kétszeres Oscar-díjas Dustin Hoffman és Emma Thompson, illetve az a Ben Stiller, akinek a renoméja azért jobb, mint Sandleré.

A sajtóvisszhangja nyomán világszerte nagyon váróssá vált a The Meyerowitz Stories, amelyről azonban májusban még nem lehetett tudni, hogy mikor fog elérhetővé válni a Netflixen. Nemrégiben azonban eldőlt, hogy október 13-án érkezik majd az állítólag Woody Allen vígjátékaira emlékeztető alkotás, amely a most megjelent aranyos és éneklős teaser trailere alapján valóban parádésnak ígérkezik.

Ami a The Meyerowitz Stories történetét illeti: a New Yorkban játszódó komédia egy működésképtelen amerikai család portréja, melyben a már említett hollywoodi nagyágyúk alakítják a címben is megénekelt Meyerowitz família tagjait. Mellettük még Sigourney Weaver és Judd Hirsch is játszik a produkcióban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik