Kultúra

A Jessica Jones igazi sztárja is visszatér a 2. évadban

Már készül a Marvel-sorozat folytatása, amelyről kiderült, hogy az első évad közönségkedvence is benne lesz.

2015 novemberében érkezett meg a Netflixre az online videostreaming-szolgáltató és a Marvel második közös szuperhőssorozata: a Jessica Jones első évada, amelynek sikerült majdnem akkorát dobbantania, mint a félévvel korábban bemutatkozó Daredevilnek.

Habár a rendkívüli erős, de nehéz eset Jones kisasszonyként nyújtott klassz alakításával Krysten Ritter hamar megkedveltette magát a nézőkkel, szinte mindenki kedvencévé mégsem ő vált, hanem

a nemezise: Kilgrave szerepében brillírozó David Tennant.

Mint ismert, Tennant karaktere elhalálozott az első évad végén, ennélfogva azt lehetett hinni, hogy az ő szerepe ennyi volt az egyébként már biztosan folytatódó szériában. Azonban feltehetően a készítők is észlelték, mennyire népszerűvé vált Kilgrave-ként Tennant, akiről most kiderült, hogy mégiscsak benne lesz a folytatásban. A hírt szállító Entertainment Weekly méghozzá egy exkluzív fotót is közzétett, amely a már készülő második évad forgatásán készült és mit ad Isten: Tennant és Ritter párosát ábrázolja.

Entertainment Weekly

Hogy aztán a Tennant-féle Kilgrave mégis milyen formában és hány jelenet/epizód erejéig fog visszatérni a folytatásban, azt persze egyelőre még sem a Marvel, sem a Netflix nem fedte fel, mindenesetre a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy a gonoszt álomjelenetben vagy flashbackben láthatjuk majd újra.

Ritter és Tennant mellett Rachael Taylor (Trish Walker), Eka Darville (Malcolm Ducasse) és Carrie-Anne Moss (Jeri Hogarth) játszik még szinte biztosan a Jessica Jones második évadában, amely valamikor 2018-ban fog megérkezni a Netflixre.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik