Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Kultúra

Átéltem PJ Harveyval a világfájdalmat a Szigeten

Jankovics Márton
Jankovics Márton

kult. 2017. 08. 12. 08:14

A brit punk-rock díva nem bulit csinálni jött Budapestre, és csak ritkán engedte szabadjára a régi dalaiban fortyogó szenvedélyt és indulatot. Engem mégis sikerült magával rántania a nyúlós melankóliába, amiben persze segített neki egy eltévedt frizbi is.
Korábban a témában:

Kevés zenész van, aki olyan könnyedséggel képes közös nevezőre hozni az eleganciát és a nyers, állati őserőt, mint PJ Harvey. Mikor például kisestélyiben és magassarkúban besétál a színpadra, hogy egy szál torzított gitárral elküldje a francba a macsó férfitársadalmat, vagy épp vérbe fúló szerelmi balladában kacérkodik a hallgatósággal, nem nagyon lehet neki ellenállni.

Ebből az arcából keveset mutatott pénteken a Szigeten, pedig jó apropó lett volna, hogy most először lépett fel Magyarországon.

Az este folyamán ugyan felvillantak az immár két és fél évtizedes életmű korábbi szakaszai is, de Harvey a legkevésbé sem nosztalgiakoncertet adott. A műsor gerincét a frissebb lemezei adták, amelyeken a privát szenvedélyek helyett inkább már társadalmi kérdéseket feszeget, és zeneileg statikusabb dalokban szól be a hatalom birtokosainak Amerikától, Anglián keresztül a Balkánig.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Szex, szerelem, politika

Ebben persze nincs semmi meglepő, hiszen Harvey-ban épp az a megátalkodott művészi önazonosság a legizgalmasabb, amellyel mindig lerázza magáról a rajongói vagy szakmai elvárásokat, és azt csinálja, ami éppen a legjobban izgatja.

Mostanában nem a szerelem, a szex és a halál titkai, hanem a politika, a szegénység és az elnyomás elleni küzdelem hozza lázba.

Zeneileg pedig a kifinomultabb, kevésbé karcos megoldások. A pénteki fellépés kissé szét is feszítette a Sziget Nagyszínpad kereteit, hisz inkább olyan volt, mint egy minimalista színpadi performansz, amely csak nyomokban emlékeztet egy fesztiválos rockkoncertre.

Harvey egyszer sem vette fel a gitárt, és egész este alig kommunikált a közönséggel. Több mint egy óra telt el, mire odavetett egy thank you-t, és futólag bemutatta a zenekar egytől-egyig feketébe öltözött tagjait. Ő maga is többször hátrasétált és beolvadt a bandába a szaxofonjával, ahelyett, hogy előröl vezényelte volna a show-t.

Megtévedt frizbivel a fájdalomba

Mégsem az jött le mindebből, hogy pusztán egy haknit akar lezavarni a Szigeten, mert közben rendesen belerakta magát a dalokba. És mindegy, hogy épp az art rockos Ministry of Defense-ről, az éteri, meditatív White Chalkról vagy a bluesos To Bring You My Love-ról volt szó. Láthatóan nem a megúszásra játszott, élőben is tűpontosan kiénekelte a mély, férfias szólamokat, a magas részeket, és a túlvilági nyervogásokat is. Akinek sikerült ráhangolódnia arra a lassan szétáradó fájdalomra, indulatra és szomorúságra, ami PJ Harvey zenéjéből árad, az másfél órán keresztül tudta sodortatni magát a koncert lefojtott, de stabil lendületével.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás

Az persze kérdés, hogy a kánikula lanyhulásával épp bulihangulatba átcsúszó tömegnek mindez mennyire működött, én mindenesetre teljes mélységben átéltem Harvey világfájdalmát.

Sőt, egészen konkrétan az arcomban éreztem körbe-körbe vándorolni. A koncertre igyekezve ugyanis pár holland fiatal úgy orrnyergen talált frizbivel, hogy alig értem oda az elsősegélysátorból a koncert kezdetére. A hatás azonban nem maradt el, a homlokomban minden egyes dobütésre lüktető fájdalom tökéletes hangulatba hozott a szenvedéssel kibélelt art rockra. Erre a forró nyári estére én lettem PJ Harvey zenéjének ideális befogadója, ami régi, elkötelezett rajongóként nem kis megtiszteltetés.

Fellobbant a karizma

Aztán Harvey egy ponton letette a szaxofont, és mégis hagyta magából előtörni a vampot egy kis időre. A csúcspontot egyértelműen ez a kilencvenes évek slágereit sűrítő blokk jelentette. Nem mintha az azóta eltelt húsz évben ne írt volna iszonyú ütős dalokat, de most ezen a ponton kezdett el igazán fellobbanni a személyes karizmája, amelyet a frissebb konceptlemezein tudatosan alacsony lángra teker. A 50ft Queenie gúnyos dühe, vagy a Down By The Water balladai homálya is magával ragadta a közönséget, a To Bring You My Love kirobbanni készülő feszültsége pedig egészen hátborzongató volt a vihar előtti fülledtségben. A koncertnek aztán ugyanolyan hirtelen lett vége, ahogy elkezdődött. Az utolsó dalra egy fokozatosan elhalkuló kórussá állt össze a zenekar. A beállt csendben farkasszemet néztek a közönséggel, majd egyetlen szó és mosoly nélkül meghajoltak, és levonultak a színpadról

Élmény ide vagy oda, be kell látni, hogy nem igazán találta ez a műsor a helyét a Sziget Nagyszínpadán. Olyan helyen tudott volna inkább érvényesülni, ahol mindenki eleve PJ Harvey-ra érkezik, ráhangolódik, meghallgatja, majd hazafelé tartva hosszan emésztgeti az élményt. Nem pedig egy fesztivál közepén a főműsoridő előtt, ahol jönnek-mennek az emberek, a csendesebb részeknél behallatszik a szomszédos színpadról a techno, utána pedig máris indul a következő koncert. Tanulság tehát van bőven, például az, hogy Harvey továbbra is járja a maga útját, akármit is várnak el tőle a rajongók, a kritikusok vagy a producerek.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.