Kultúra

Vajon melyik filmet nevezzük idén az Oscarra?

Az elmúlt időszak rekordszámú magyar filmbemutatója miatt mintegy húsz alkotásból választhat idén a magyar Oscar-nevezésről döntő szakmai bizottság.

Az amerikai filmakadémia szabályzata szerint az idegen nyelvű film kategóriában minden ország egyet nevezhet a 2016. október 1. és 2017. szeptember 30. között hazai moziforgalmazásban bemutatott alkotások közül. Ebben az időszakban mutatták be többek között

  • Herendi Gábor Kincsem című romantikus kalandfilmjét,
  • Mundruczó Kornél legújabb alkotását, a Jupiter holdját,
  • Török Ferenc 1945 című drámáját
  • és Enyedi Ildikó Testről és lélekről című Arany Medve-díjas filmjét is.

A magyar Oscar-nevezésről döntő testületben Havas Ágnes, a Filmalap vezérigazgatója, Kálmán András forgalmazási szakember, Kovács András Bálint egyetemi oktató és Andy Vajna filmügyi kormánybiztos mellett Divinyi Réka forgatókönyvíró, Goda Krisztina rendező és Sándor Pál producer vesz részt idén. A héttagú testület szeptemberben dönt majd a magyar Oscar-nevezésről.

A filmvilág vitathatatlanul legnagyobb presztízsű megmérettetésén az országok hivatalos nevezéseiből az amerikai filmakadémia képviselői választják ki január elején az öt jelölt játékfilmet, közülük kerülhet ki végül a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscar-díj nyertese. A jelöltek listáját január 23-án hozzák nyilvánosságra, az Oscar-gála március 4-én lesz Los Angeles-ben – olvasható a közleményben, amely kitér arra is, hogy jövőre 90. alkalommal adják át az amerikai filmakadémia elismeréseit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik