Kultúra

Sokkoló híreinkből: Vin Diesel feltámasztja a Miami Vice-t

Készül a kultikus tévésorozat rebootja, amelyet a Halálos iramban-filmek sztárja producerál.

A Variety szállította az elképesztő tévés hírt, miszerint a ’80-as évek egyik legnépszerűbb zsarus sorozata: a Miami Vice is áldozatává válik az egyre jobban elharapódó rebootolásos/remakeléses trendnek, miután a Universal tévés hálózata, vagyis az NBC bejelentette a projektet.

Önmagában már a Miami Vice újrakezdése is felhördülésre adhat okot, azonban a hír másik fele még ennél is felkavaróbb, ugyanis a Variety mellett a The Hollywood Reporter is arról számol be, hogy

az ötlettel nem más állt elő, mint a nagy Vin Diesel, aki az új Miami Vice produceri feladatait is vállalta.A dollármilliárdokat termelő Halálos iramban-széria miatt a Universalnál csókossá vált Diesel állítólag épp a közelmúltban kötött egy spéci tévés megállapodást a stúdióval arról, hogy a jövőben sorozatokat is szállít majd nekik a One Race Productions nevet viselő produkciós cégén keresztül. Ennek a projektnek lehet az első (szörny)szülöttje a Miami Vice-reboot, amelyet mindenki Vinje mellett a vele a halálos iramú filmeken is együtt dolgozó Chris Morgan fog még producerálni.

Többet egyelőre nem tudni az új Miami Vice-ról, amely már nem az első feldolgozása lesz az anno Don Johnson (Sonny Crockett) és Philip Michael Thomas (Ricardo Tubbs) főszereplésével futott és 1984-1990 között 5 évadot (112 epizódot) megért akció- és krimisorozatnak. Az első a Michael Mann írta és rendezte 2006-os mozifilm volt, amelyben Colin Farrell és Jamie Foxx alakította a Crockett – Tubbs párost.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik