Kultúra

Már az első képsorokkal beparáztat Jennifer Lawrence új horrorja

Enyhén szólva is vérfagyasztónak ígérkezik a Darren Aronofsky rendezésében készülő mother! című mozi.

A gyártó Paramount Pictures közzétette a (nem tévedés, így kell írni:) mother! című horror poszterét és lejjebb látható első teaserét, amely mindössze félperces ugyan, de mégis iszonyat hatásos.

Paramount Pictures

A Fekete hattyú rendezéséért Golden Globe-ra és Oscar-díjra is jelölt Darren Aronofsky új alkotásaként közeleg a horror, amelyben a direktor barátnője: az Oscarja mellett már három Arany Glóbusszal kitüntetett Jennifer Lawrence játssza a főszerepet. A pontos cselekmény még nem ismert, ugyanakkor a rövid szinopszis szerint a kultikus Rosemary gyermeke inspirálta mother! (videó itt) egy párról fog szólni, akiknek kapcsolatát komolyan próbára teszi majd néhány az otthonukba látogató, hívatlan vendég.

A korunk egyik legnépszerűbb színésznőjévé avanzsált Lawrence melett is csupa hollywoodi nagyágyú fog játszani a filmben: a szintén Oscar-díjas Javier Bardem, az egyaránt többszörös jelölt Michelle Pfeiffer és Ed Harris, illetve Kristen Wiig, Domhnall Gleeson és az utóbbi öccse: Brian Gleeson.

A jelenleg már az utómunkálatokat taposó mother! november 9-én fog megérkezni a magyar mozikba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik