Kultúra

Új Terminátor-trilógián dolgozik James Cameron

És már az is megvan, hogy kivel fogja levezényeltetni a halálosztós filmeket.

Még év elején robbant a bombahír, miszerint a Terminátor-franchise jogaitól 2009-ben megváló James Cameron úgy döntött, visszavásárolja azokat, hogy egy reboot formájában újraindítsa a valaha ünnepelt, ám a borzalmas és a mozikban is megbukó Terminátor: Genisys jóvoltából kisiklott filmsorozatot.

Ezidáig úgy lehetett tudni, a mostanság az Avatar-folytatásokon dolgozó Cameron egy filmben gondolkodik, azonban a News.com.au-nak adott legfrissebb interjújából kiderült, hogy ez nem így van, mert valójában komplett trilógiát tervez.

A kérdés az, hogy kifutott-e már teljesen a franchise, vagy még fel lehet frissíteni? Erről folytatok megbeszéléseket David Ellisonnal, aki a Terminátor-jogok jelenlegi tulajdonosa. Másfél év múlva a jogok ismét az enyémek lesznek, ezért aztán ő és én már egyeztetünk arról, hogy mit tudunk majd együtt csinálni a jövőben. Azon dolgozunk, hogy három filmmel újra felrázzuk a szériát.

– mondta Cameron, aki producerként és társíróként fog részt venni az új filmek összehozásában.

A trilógia beharangozása mellett a háromszoros Oscar-díjas filmes azt is megerősítette, hogy

az első produkciót már biztosan az a Tim Miller fogja rendezni, aki a tavalyi év legnagyobb közönség-kedvencévé vált Deadpoollal mostanság igencsak keresett direktornak számít Hollywoodban.Ahogyan arra Cameron is utalt, a Terminátor-jogok jelenleg a Genysist társfinanszírozó Skydance vezetőjének tulajdonában vannak, aki nem tett le a franchise folyatásáról, dacára a 2015-ös film csúfos bukásának. Ennélfogva a széria atyja mellett ő lehet majd a másik producere az új trilógiának, amelyről egyelőre annyit tudni, hogy maga a Terminátor, azaz Arnold Schwarzenegger is vissza fog térni benne.

Schwarzeneggerrel készül az új Terminátor-film
Ezt maga az akciólegenda jelentette be egy interjúban a cannes-i filmfesztiválon.
Forrás: Coming Soon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik