Kultúra

Újabb díjat nyert az 1945

Török Ferenc alkotása a Jeruzsálemi Filmfesztiválon a holokauszttal kapcsolatos művészi alkotásoknak járó Avner Salev Jad Vasem elnöki díjat kapta.

 

A 31. Jeruzsálemi Filmfesztiválon díjazott film forgatókönyvét Szántó T. Gábor és Török Ferenc közösen írta Szántó T. Gábor azonos című elbeszéléséből. Háromszor vetítették kimagasló sikerrel, telt házzal a fesztivál idején.

A film világszerte sikerrel szerepel a fesztiválokon, korábban közönségdíjat nyert a Berlinalén, Miamiban, Washingtonban és a budapesti Titanic-on is, műsorra tűzte a nagy presztízsű 70. Edinburgh-i Nemzetközi Filmfesztivál, Berlinben pedig Török Ferenc lett a legjobb rendező,

A film 1945 augusztusának egy napját mutatja be egy vidéki magyar kisvárosban, ahová váratlanul két holokauszttúlélő érkezik, felbolygatva az ott élők lelkiismeretét, eszükbe juttatva az elhurcolt zsidók eltulajdonított vagyonának kérdését.

A filmet korábban a Háárec című újság kulturális melléklete is kiemelte a fesztivál mezőnyéből, hosszasan méltatta, kiváló alkotásnak nevezte.

Az elismerést csütörtök este a jeruzsálemi Cinemateque-ban személyesen vette át Török Ferenc. A rendező, aki előzőleg azt mondta, más volt a jeruzsálemi fogadtatás,

mert a filmben szereplő, a táborból visszatérő túlélők azok is lehetnének, akik ezt az államot alapították, adtunk egy azonosulási pontot. (…) Mindenkit érdekelt ez Izraelben, nagyon szeretik, mert úgy érzik, a film új szempontot mutat be. Mindenki azt kérdezi, miért nem húsz éve készült el ez a film, miért csak most? (…) Ez egy univerzális faluról szól, amelyben magyarul beszélnek éppen, magyarul játszódik, de ez egy olyan dráma, mely bárhol játszódhatna Európában a második világháború után, egy nagyon konkrét időpontról próbál hitelesen beszélni.

Az idei tíznapos jeruzsálemi filmfesztiválnak másik magyar szereplője is volt, Fliegauf Bence filmrendező az izraeli filmek versenyében volt zsűritag. A filmes rendezvény a hagyományokhoz hűen elsősorban az izraeli alkotásoknak hirdetett meg számos versenyt, külföldről csak néhány kategóriában hívtak meg alkotásokat. Az izraeli filmek közül Matan Jaír Állványozás című munkája vitte el a legtöbb díjat, a nemzetközi fődíjat pedig egy koreai film, Szang Szu Hong A parton, éjjel, egyedül című játékfilmjének ítélték. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik