Kultúra

Meglepően egyszerű helymeghatározó rendszert használtak az első Voszhod-űrhajókon

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2017. 07. 21. 09:58

Egyáltalán nem gondolkodták túl a világ első többszemélyes űrrepülését lehetővé tévő gépeket.
Korábban a témában:

A szovjet, illetve orosz szürrealitás terén mindig résen lévő English Russián bukkantak fel fotók a Voszhod-programban használt két űrhajó navigációs rendszeréről, ami tökéletesen megmutatja, hogy teljesen felesleges mindent túlspilázni.

A világ első két, többszemélyes repülést lehetővé tévő űrjárművei, az 1964-ben, illetve 1965-ben megszületett Voszhod-1 és Voszhod-2 ugyanis nemcsak abban hoztak újat, hogy kidobták belőlük a katapultülést, az első repülésnél pedig még űrruhát sem használtak, hanem abban is, hogy egy végtelenül ötletes helymeghatározási rendszert ékeltek a puritán műszerfalra, hogy a kozmonauták egy aprócska, saját tengelye körül forgó földgömbön követhessék, merre járnak épp.

A megoldás jóval egyszerűbb volt annál, mint ahogyan egy hasonló eszközt most, 2017-ben elképzelnénk:

A rendszer ugyanis jórészt analóg volt, így a Földön jó előre megbecsült tempóban forgott, vagyis nem a hajó aktuális mozgását követte, és léptette a számlálót a Föld minden egyes megkerülése után.

Ennek is volt persze jó oldala, hiszen így még az esetleg körülöttük repkedő földönkívüliek sem zavarhatták volna meg a műszereket.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. október 23.
Orbán Viktor miniszterelnök az 1956-os forradalom és szabadságharc emléknapján tartott állami ünnepségen a Terror Háza Múzeum előtt 2017. október 23-án.
MTI Fotó: Kovács Tamás
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.