Kultúra

Fábián Julit daganatos betegséggel kezelik

A fellépéseit is le kellett mondania emiatt.

Daganatos megbetegedéssel kezelik Fábián Julit. A 37. születésnapját egy hete ünneplő jazzénekesnő erről Facebook-oldalán számolt be. Azt írta: miután több koncertet is lemondtak az elmúlt hetekben, fontosnak érzi zenekarával, hogy beszéljenek a helyzetről.

A bejegyzésből kiderül: Fábián Julinak olyan kezelésekre van szüksége, amelyek bizonytalan időre kizárják az éneklést, a munkát, így egy darabig semmilyen fellépést, interjút, közszereplést nem vállal, hogy minden erejével és energiájával a gyógyulásra koncentrálhasson, és végleg maga mögött tudja hagyni a betegséget.

Fábián Juli 2007-ben és 2008-ban az egyik legismertebb jazz-énekverseny, a Montreux Jazz Voice Competition legjobb nyolc énekese közé jutott. Országos ismertségre a Barabás Lőrinc Eklektric-kel tett szert, 2010-ben énektanárként közreműködött az első hazai X-Faktor versenyzőinek szakmai felkészítésében. 2011-ben jelent meg a Fábián Juli és Zoohacker formáció első lemeze, amely az Eurovízió hazai válogatásába is bekerült.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik