Kultúra

Meghalt Schubert Éva

Az Index a Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala sajtóközleményére hivatkozva írja, hogy meghalt Schubert Éva, színésznő.

A kiváló magyar színművésznő, a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének tulajdonosa több évtizedes kiemelkedő színészi munkásságáért, a színpadon és filmvásznon nyújtott felejthetetlen alakításáért, a fővárosi színházakban folytatott több évtizedes színészi pályája elismeréséül kapta meg 2008-ban a Budapest díszpolgára elismerést. A Főváros és a magam nevében őszinte részvétemet fejezem ki a családnak. Schubert Évát a Fővárosi Önkormányzat saját halottjának tekinti.

– írják a közleményben.

Schubert Éva 1931. január 19-én született Budapesten, és tulajdonképpen kényszerből lett színész, mivel nem vették fel az egyetemre, arra hivatkozva, hogy apácáknál (angolkisasszonyok) nevelkedett.

1949-ben kitüntetéses érettségije ellenére nem tanulhatott tovább. Gyors- és gépírást tanult, majd gépírónőként helyezkedett el, majd felvételizett esti tagozatra a Színház- és Filmművészeti Főiskolán, ahol 1955-ben szerzett diplomát, ezután a Magyar Néphadsereg Színházához szerződött, 1957–58-ban a Vidám Színpad, 1958-tól 1978-ig a Vígszínház tagja volt, 1978-tól újból a Vidám Színpad művésznője 1988-ig. Ezután a Játékszínhez szerződött, 2004-2005-ben pedig a soproni Petőfi Színháznál játszott.

Több mint 70 nagyjátékfilmben és tévéfilmben szerepelt, legemlékezetesebb szerepe viszont mindmáig a Szomszédokban megszemélyesített Lillácska volt.

A Szomszédok hét legjobb mellékszereplője
Nekik ugyan nem jutott az epizódok végén elmondott legendás szentenciákból, sokszor mégis ők adták a harmincéves sorozat sava-borsát.

Számos kitüntetést kapott, érdemes művész lett 1984-ben, az V. kerület díszpolgárává avatta 1999-ben, kiérdemelte a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét 2001-ben, 2013-ban pedig Kossuth-díjat kapott.

2011-ben csontritkulása miatt kerekesszékbe kényszerült, több műtéten is átesett.

86 évet élt.

Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik