Kultúra

Bérgyilkosos sci-fiben fog a saját klónjával harcolni Will Smith

24.hu
24.hu

2017. 07. 08. 10:37

Az Oscar-díjas Ang Lee rendezésében készül a Gemini Man című mozi, amelynek már a premierdátuma is megvan.
Korábban a témában:

A The Hollywood Reporter szállította a hírt, miszerint Will Smith főszereplésével és az Oscar-díjas Ang Lee rendezésében készül a Gemini Man című sci-fi akciófilm, amely 2019-ben fog a mozikba kerülni.

A produkcióban Will Smith egy visszavonulni készülő, korosodó bérgyilkost fog alakítani, akinek a 25 évvel fiatalabb, képességei csúcsán lévő klónjával kell majd megküzdenie.

A Paramount Pictures bejelentette be, hogy a film premierjét 2019. október 4-re időzítették.

A sci-fi producerei között szerepel Jerry Bruckheimer, David Ellison, Dana Goldberg és Don Granger, az executive produceri munkát pedig Don Murphy és Chad Omanare kapta.

A Gemini Man forgatását 1997 óta tervezte a Walt Disney, úgy volt, hogy Tony Scott rendezi majd és Don Murphy lesz a producere. A film elkészítése mindenkit izgatott, de sokáig húzódott a megvalósítása, mert megfilmesíthetetlennek vélték, főleg azért, mert még nem volt elég fejlett a technológia ahhoz, hogy ugyanaz a színész hitelesen jelenjen meg a filmvásznon fiatalabb és öregebb emberként.

Azóta számos produkció is igazolta, hogy a digitális effektusok képesek efféle átváltoztatásra: így alakult át Brad Pitt a Benjamin Button különös életében, Jeff Bridges a Tron: Örökségben, Johnny Depp A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszújában vagy Kurt Russell A galaxis őrzői vol. 2-ben.

A Túl a barátságon és a Pi élete című filmek rendezéséért 2006-ban és 2013-ban is Oscarral kitüntetett Ang Lee jelenleg a Thrilla in Manila című történelmi drámán dolgozik, míg Will Smitht majd ugyancsak egy sci-fiben, az év végén mozikba kerülő Bright című filmben láthatjuk majd viszont.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. június 27.
ByeAlex (Márta Alex) lép fel az Élj tisztán! elnevezésű drogellenes világnapi rendezvény gálakoncertjén a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015. június 26-án este.
MTI Fotó: Marjai János
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.