Kultúra

Az Átok-horrorokat is rebootolják

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 07. 07. 16:55

És már az is megvan, hogy ki írja és rendezi a hörgő szellemekkel paráztató franchise új alapfilmjét.
Korábban a témában:

Közismert, hogy akárcsak a Kör-horrorok, úgy eredetileg az Átok-filmek is Japánból indultak világhódító útjukra a ’90-es években, mígnem aztán Hollywood felfedezte őket magának és (szintén a Kör-szériához hasonlóan) elkészítette belőlük az amerikai változatot, még 2004-ben.

A Buffyként befutott Sarah Michelle Gellar főszereplésével forgatott alapfilm, vagyis Az átok (The Grudge) aztán két gyengécske folytatást is kapott 2006-ban és 2009-ben, amelyek éppen eléggé siralmasan teljesítettek ahhoz, hogy a gyártó Ghost House Pictures egy időre elvesse az újabb folytatások ötletét.

Most, nyolc évvel Az átok 3 után úgy fest, a stúdiónál elérkezettnek látták az időt a franchise leporolására, ugyanis a Deadline értesülései szerint rebootolják az Átok-filmeket. Ráadásul már azt is tudni, hogy

a szériát újraindítani hivatott új filmet a tavalyi Anyám szeme című horrort is jegyző Nicolas Pesce fogja írja és rendezi, a producere pedig a Gonosz halott-filmekkel a zsáner veteránjának számító Sam Raimi lesz.Első körben ennyi derült ki a rebootról, amely a japán alkotásokkal együtt összesítésben már a 10. produkció lesz az Átok-franchise közel 20 éves történetében. A legutóbbi a tavaly készült Sadako vs. Kayako (A kör vs. Átok) című crossover volt, amely először boronálta össze a két kultikus horrorszériát.

Rég láttál olyan borzalmat, mint A kör vs. Átok új előzetese
És ezt nem a félelmetességre, hanem a színvonalra kell érteni.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Fotó: 24.hu/ Bielik István
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.