Kultúra

Parragh: Mire jó, ha a gyerek kívülről fújja az Árpád-házi királyok születési dátumát?

Igen, fenntartom, hogy csökkenteni kell a gimnáziumi férőhelyek számát

– mondta Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke az mfor.hu-nak.

A Nemzetgazdasági Minisztérium decemberi jelentése szerint egyre nő a lemaradásunk Európában a korai iskolaelhagyás terén. A múlt héten ismertetett dokumentumok szerint a lemorzsolódás aránya 12,4 százalék volt tavaly, de Parragh szerint még ennél is többen kopnak ki a középszintű oktatásból idő előtt.

Sokan nem tudnak még írni, olvasni sem, amikor bekerülnek a középiskolába, nemhogy számítógépet használni. Ez sajnos előfordul a főiskolákra, egyetemekre jelentkezők körében is

– fogalmazott.

Úgy látja, hogy általános iskolai szinten van szükség változtatásokra a közoktatásban, ahol elavult tananyagot oktatnak a fiataloknak.

Mire jó, ha a gyerek kívülről fújja az Árpád-házi királyok születési dátumát?

Parragh szerint sokkal hasznosabb lenne, ha a gyerekek mielőbb megtanulnának legalább egy idegen nyelvet és a számítógéphasználat elsajátítását.

Parragh a kevesebb gimnázium, több szakképző hely elvét tartja a helyes iránynak, de idő kell hozzá, míg a paradigmaváltás fontosságát felismeri a társadalom.

A magyarországi multik vezetői is mind szakmai képzésről indultak, onnan jutottak el a csúcsra. Ez a jövő

– mondta.

(kiemelt kép: MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik