Kultúra

Kiderült, miről fog szólni a Legendás állatok és megfigyelésük 2

Plusz további friss infók is érkeztek a már forgó varázslós moziról. Vigyázat: spoilerek!

Tavaly az év nyolcadik legnagyobb kasszasikerévé vált a novemberben mozikba került Legendás állatok és megfigyelésük (Fantastic Beasts and Where to Find Them), amely J.K. Rowling azonos című műve alapján készült. Miután a 180 millió dolláros büdzséjét világszerte 814 millióval hálálta meg, csakhamar biztossá vált, hogy lesz folytatása, ráadásul nem is egy, és nem is három, hanem sok.

Háromnál is több része lesz a Legendás állatok és megfigyelésüknek
A filmek alapjául szolgáló könyvet jegyző J.K. Rowling jelentette be, hogy pontosan hány produkció készül.

Ezek közül tegnap hivatalosan is kezdetét vette az első, azaz a Legendás állatok és megfigyelésük 2 forgatása, melynek apropóján a gyártó Warner Bros. több új infóval is szolgált a filmmel kapcsolatban.

Amit tudni lehet a Legendás állatok és megfigyelésük 2-ről:

  • A második rész ismét 1926-ban és túlnyomórészt Párizsban fog játszódni, nem sokkal azután, hogy Göthe Salmander (Eddie Redmayne) elfogta a sötét varázsló Gellert Grindelwaldot (Johnny Depp) az első film végén.
  • Grindelwald drámai módon ki fog szabadulni az amerikai varázsló hatóságok börtönéből, ezért Salamander és a Jude Law által megformált fiatal Albus Dumbledore összefognak majd, hogy megtalálják és megállítsák.
  • Az első részből Salmander mellett Tina (Katherine Waterston), Queenie (Alison Sudol) és Jacob (Dan Fogler) és Leta Lestrange (Zoe Kravitz) is vissza fog térni a folytatásban, mi több: a halála ellenére még Credence-t (Ezra Miller) is viszontláthatjuk majd valamiféle mágikus módon.
  • Dumbledore mellett Göthe Salmander tesója, Thészeusz (Callum Turner), egy Yusuf Kama nevű varázsló (William Nadylam), egy Grimmson nevű fejvadász (Ingvar Sigurdsson) és Skender, a varázscirkusz igazgató (Ólafur Darri Ólafsson) lesznek a fontosabb új szereplők.
  • Nem kimondottan a második részhez kapcsolódik, de biztossá vált, hogy a Legendás állatok-filmek utolsó részében láthatjuk majd Dumbledore és Grindelwald párbaját. Ez annak lesz köszönhető, hogy a filmsorozat 19 évet ölel fel, így az ötödik rész éppen 1945-ben fog játszódni, vagyis abban az évben, amikor a Potter-könyvek alapján a két mágus összecsap.

A fentiek mellet az már korábban eldőlt, hogy a tavalyi alapfilm után a sequelt is David Yates rendezi, akinek ez immár a hatodik varázslós filmje lesz, miután a Harry Potter-filmek közül négyet is ő dirigált.

Milyen Hobbit? Így csinálj előzményfilmet, vagy sehogy!
A Legendás állatok és megfigyelésük úgy leiskolázta Hollywoodot, hogy csak pislog azóta is. Útmutató kezdő előzményfilm-gyártóknak.

A Legendás állatok és megfigyelésük 2 már fixen 2018. november 16-án fog a mozikba kerülni.

Forrás: Variety

Ajánlott videó

Olvasói sztorik