Kultúra

Új címet és posztert kapott a Jurassic World 2

És a plakáton a dínós franchise egyik legemlékezetesebb mondata is szerepel.

2015-ben az év egyik legnagyobb kasszasikerévé vált a világszerte 1,67 milliárd dollárt termelő Jurassic World, melynek folytatását még abban az évben be is jelentette a Universal Pictures. A stúdió aztán tavaly megtalálta a jobbára Jurassic World 2-ként emlegetett sequel rendezőjét is, aki a spanyol Juan Antonio Bayona lett, és akinek vezényletével jelenleg már zajlik is az összesítésben ötödik dinós mozi forgatása.

Itt az első fotó a Jurassic World 2-ből
A felvételt a tavalyelőtti első rész rendezője, Colin Trevorrow osztotta meg a Twitteren.

A munkálatok beindulását követően márciusban már fel is került a világhálóra az első kép a produkcióból, mígnem aztán most megérkezett az első poszter is a sequelhez, amelyről egyszersmind kiderült, hogy

a címe hivatalosan nem Jurassic World 2, hanem Jurassic World: Fallen Kingdom (kb. Jurassic World: Bukott királyság) lesz.

Az új címet leleplező poszteren helyet kapott a “Life Finds A Way”, vagyis “Az élet utat tör” szállóige is, amely a nagy Ian Malcolm emlékezetes mondása volt az 1993-as Jurassic Parkban. A kapcsolat nem véletlen, ugyanis a matematikus szerepében Jeff Goldblum is vissza fog térni az új részben.

A Jurassic World: Fallen Kingdom cselekménye továbbra sem ismert, ám a szereplőgárdája már publikus: a főszerepekben Chris Pratt és Bryce Dallas Howard visszatérése garantált, mellettük pedig a már említett Goldblum, továbbá James Cromwell, Toby Jones, Geraldine Chaplin, Ted Levine, Rafe Spall és a Dr. Henry Wu karakterét harmadjára is eljátszó BD Wong alkotja a társulatot.

A Jurassic World: Fallen Kingdom 2018. június 22-én fog debütálni az amerikai mozikban.

Forrás: Twitter via Coming Soon

Ajánlott videó

Olvasói sztorik