Kultúra

Még ma is bánja, hogy visszadobta Joker szerepét

John Lithgow kétszer is nemet mondott a képregényfilmre, így tette halhatatlanná Jack Nicholsont.

Minden színésznek lehetnek rossz döntései, de akkora hibát azért kevesen követnek el a pályafutásukon, mint Jon Lithgow, aki kétszer is visszadobta Joker szerepét. A színész nemrég elárulta, hogy Tim Burton eredetileg őt akarta megnyerni az őrült gengszter eljátszására a ma már klasszikusnak számító 89-es Batmanhez. Lithgow azonban nem fogta föl mekkora lehetőségről van szó, ezért inkább lebeszélte Burtont a választásról.

Ez volt életem legrosszabb meghallgatása. Mindenáron próbáltam meggyőzni őt, hogy nem én vagyok a megfelelő ember a szerepre, és végül sikerült. Nem tulajdonítottam ennek nagy jelentőséget. Aztán egy héttel később hallottam, hogy Robin Williams és Jack Nickolson is sorban áll a szerepért…

mesélte nemrég a Vulture-nak Lithgow, aki ráadásul ekkor már nem is először utasította vissza, hogy Joker bőrébe bújjon. Pár évvel korábban Joe Danténak is nemet mondott egy hasonló ajánlatra, mert a forgatásért ott kellett volna hagynia egy színházi produkciót, amit nagyon szeretett (igaz, akkor a film sem készült el végül).

“Ez kimeríti a hülyeség kategóriáját, nem? A színészek sem feltétlenül egytől-egyig okos emberek” – összegezte Lithgow, aki azt állítja: a mai napig bánja, hogy elszalasztotta a nagy lehetőséget.

Bár nagyon kedveljük Lithgow-t, azért tegyük hozzá, hogy mi, nézők, talán így jártunk a legjobban:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik