Kultúra

Bál az Operában – kínai énekesnővel áll színpadra a KFT

A legendás együttes koncertje zárja kedden a Müpa Hey, June! fesztiválját.

Tíz év után újra a Müpa színpadán a KFT, amelynek vendégei most Magyarországon élő kínai, marokkói és görög zenészek lesznek. A műsorban izgalmasan keveredik az együttes eredeti zenéje a világzenei hatásokkal. A legismertebb számok mellett átdolgozások és ritkán játszott dalok szerepelnek a csak egy estére összeállított programban.

A KFT Zhang Yu Carolyn, Szofia Lampropulu és Said Tichiti vendégszereplésével ad műsort.

Szívet és fület gyönyörködtető, amikor különböző kultúrákból érkezett zenészek játszanak velünk. Olyan színeket csillogtatnak ki évtizedek óta játszott dalainkból, amilyeneket nem is gondoltunk volna, hogy benne vannak

– mondta Bornai Tibor billentyűs, énekes, aki a kínai koloratúrszopránt onnan ismeri, hogy többször fellépett a tavaly elhunyt Somló Tamás koncertjein. Szofia Lampropulu virtuóz görög kanunjátékos és zeneszerző Magyarországon Sebestyén Mártával koncertezett. Said Tichiti marokkói zenész a Chalaban együttes tagja, ő tette ismertté Magyarországon a gnawát, az ősi, szakrális, transz-zenei formát.

A KFT tavaly ősszel az A38 hajón már sikeres koncertet adott külföldiek közreműködésével, Szofia Lampropulu mellett akkor a guineai-szenegáli Cheik Ibrahima Fall és az ecuadori Alex Vivas volt velük. A Müpában, a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben minden meghívott előad valamit szólóban és a KFT-vel együtt is. Zhang Yu Carolyn egy különleges kínai hangszeren, a kucsenen fog játszani a Tea című dalban és természetesen ő fogja énekelni a Bál az Operában operabetétjét. Szofia Lampropulu A Fodrász és a Hókirály című dalba száll be, Said Tichitit pedig a Milyen kegyetlen a szerelembe, valamint a Balatoni nyárba hangszerelték bele.

A végén természetesen lesz egy közös búcsúdal is. (.,.) Szeretném, ha az ilyen jellegű koncertjeinknek lenne folytatása, beleszerettünk abba, hogy bejön egy ember a próbára, és egyszer csak a dalunk átalakul. Nem unjuk a számainkat, de az új színek pozitív töltetet adnak nekünk.

A KFT a kezdetektől törekedett arra, hogy ne ismételje önmagát a koncertjein.

Az induláskor, 36 évvel ezelőtt azért kellett kitalálni valamit, mert nem volt elég számunk, így a fellépéseinket vicces versbetétekkel egészítettük ki. Később jöttek a színházszerű jelenetek a számok között, majd az olyan, nagyobb szabású estek, amilyen 1996-ban a Bál az Interneten koncert volt vagy 2014-ben a Bál az Operában a Magyar Állami Operaházban

– sorolta Bornai Tibor, aki szerint az alapműsorukon is minden évben változtatnak, csiszolnak, hiszen nagyon sok számból tudnak válogatni. Persze a Balatoni nyár, az Afrika és még néhány másik sláger soha nem hiányozhat, mert a közönség ezeket mindig hallani akarja.

A KFT tíz évvel ezelőtt lépett fel legutóbb a Müpában (akkor is a Hey, June! sorozatban), és jövőre lesz tíz éve annak, hogy a zenekar eddigi utolsó stúdióalbuma, A bábu visszavág megjelent.

Elképzelhető, hogy csinálunk még lemezt, de ennek jelenleg nem látom jelét, és azt sem tudom, milyen formátumban adhatnánk közre új anyagot.

A Müpa Hey, June! idei szériájában eddig az Európa Kiadó, Szeder és a Qualitons lépett fel, 19-én a Jónás Vera Experiment fog játszani, 20-án pedig a KFT zárja a sort. Az együttes idén nyáron több fesztiválon zenél, köztük a soproni VOLT-on július 1-jén.  Az 1981 óta működő KFT (Laár András – ének, gitár; Bornai Tibor – billentyűs hangszerek, ének; II. Lengyelfi Miklós – bőgő, basszusgitár; Márton András – dob) eddig tizenegy stúdióalbumot készített, fellépett például az Egyesült Államokban, valamint Kubában. Dalaikra a fanyar humor, a meglepő zenei megoldások jellemzőek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik