Kultúra

Na, így kell teleszülni egy országot!

Jankovics Márton
Jankovics Márton

kult. 2017. 06. 15. 18:07

Hunyjuk le a szemünket és képzeljük el, hogy Amerika pár év alatt vallási diktatúrává alakul, ahol a szex egyetlen célja a szaporodás, a nőket pedig rabszolgaként tartják, és két lábon járó anyaméhnek tekintik. Nem megy? Sebaj, Margaret Atwood már évtizedekkel ezelőtt megtette helyettünk A szolgálólány meséjében. Sötét disztópiája ma is fojtogatóan aktuális, és messze nemcsak a belőle készült sorozat miatt.
Korábban a témában:

A szolgálólány meséjét elrettentésnek szánták, nem használati utasításnak!

– ez a felirat virított több transzparensen is a januári Women’s March-on, mikor Amerika-szerte nők százezrei vonultak utcára, hogy a frissen beiktatott Donald Trump ellen tiltakozzanak. A texasi és ohiói aktivisták is épp a könyvben szexrabszolgaként kezelt szolgálólányok vörös egyenruháját öltötték magukra, így nyilvánítva véleményt az állami abortusztörvények szigorításáról.

Mindez egyáltalán nem véletlen. Margaret Atwood 1985-ös regénye ugyanis a női jogokért folytatott küzdelmek egyik szimbólumává vált az évtizedek során.Hiába telt el több, mint 30 év, A szolgálólány meséjében ábrázolt rémálomnak nem járt le a szavatossága, sőt, sokak szerint ma aktuálisabb mint valaha.Ezt a véleményt nehéz cáfolni, mikor az Egyesült Államok friss elnöke egy nyíltan szexista celeb, aki ha nem női vetélytársai és kritikusai külsejére tesz becsmérlő megjegyzéseket, akkor azzal kérkedik férfi kollégájának, hogy büntetlenül zaklathat nőket, merthogy sztár.

Nincs abban semmi meglepő, hogy az amerikai választás sokkja után alaposan meg is ugrott az érdeklődés Atwood sötét víziója iránt, ismét az eladási listák élmezőnyébe repítve A szolgálólány meséjét (hasonlóan George Orwell 1984-éhez, amely a fő inspirációt jelentette Atwood számára). Ebbe a közhangulatba érkezett meg kiváló ritmusérzékkel a Hulu sorozata is, amely még tovább emelte a kultikus regény iránti érdeklődést. Sokan nem tudják, hogy az időzítés véletlen volt: a megfilmesítés előkészítését már jóval Trump jelöltté válása előtt megkezdték.

Sok mindenre ráismerhetünk

Persze a lényeg nem Trump, hiszen ő maga is csak kortünet, igaz, a látványosabb fajtából. Gazdag, híres és minden szempontból kiváltságos fehér férfiként szószolója lehet olyan “politikailag inkorrekt” nézeteknek, amelyek a társadalom egyre szélesebb köreiben válnak elfogadottá. Sokakat környékez meg mostanában a kellemetlen érzés, hogy a nyugati típusú demokrácia, az egyenjogúság és a liberalizmus nem is olyan szilárd, megingathatatlan értékek, mint ahogy azt hinni szerettük. A szolgálólány meséje azért is annyira para olvasmány, mert épp ezeket a félelmeket birizgálja. Ráadásul nagyon ügyesen teszi. Atwood ugyanis gondosan ügyelt arra, hogy Gileád, a könyv patriarchális diktatúrája ne tűnjön teljesen légből kapottnak. Megalkotásánál nem a saját fantáziájára, hanem a történelmi előképekre támaszkodott.

HOLLYWOOD, CA - APRIL 25:  (L-R) Actor Elisabeth Moss, author Margaret Atwood and actor Samira Wiley attend the premiere of Hulu's "The Handmaid's Tale" at ArcLight Cinemas Cinerama Dome on April 25, 2017 in Hollywood, California.  (Photo by Rich Fury/Getty Images)
Margaret Atwood és a sorozat főszereplői puszilkodnak (Photo by Rich Fury/Getty Images)

„Azt a szabályt írtam elő a könyvemhez, hogy semmi olyat nem teszek bele, amit az emberek ne tettek volna már meg valaha, valamikor” – mondta a kanadai írónő, aki a regényhez behatóan tanulmányozta a 17. századi New England-i boszorkánypereket, a 79-es iráni forradalmat, Ceausescu eszement abortusztilalmát, és persze az Egyesült Államokban erősödő autoriter és fundamentalista vallási szólamokat is. Persze így együtt, ebben a formában mindez sosem létezett. Mint minden disztópia, A szolgálólány meséje is jócskán elrugaszkodik az általunk ismert valóságtól, hogy elérje a kellő hatást. Ahhoz azonban túl sok mindenre ráismerhetünk a hétköznapokból, hogy a nagy szörnyülködés közben ne tűnjön fel: nem kell a múltba vagy a Közel-Keletre menni, Gileád kényelmetlenül közel fekszik fejlett és felvilágosult világunkhoz. Csak pár példa:

Tehetsz róla, tehetsz ellene?

A könyv egyik emblematikus jelenete, mikor Janine, az egyik szolgálólány elmeséli az átnevelőtáborban, hogy 14 évesen megerőszakolták, amit abortusz követett.

– És kinek a hibája volt? – teszi vel a kérdést Helena néni, feltartva tömzsi ujját.
– Az ő hibája, az ő hibája, az ő hibája! – kántáljuk kórusban.
– Ki kacérkodott velük? – sugárzik az elégedettségtől Helena néni.
– Ő, ő, ő!
– És miért engedte Isten, hogy ilyen szörnyűség történjen Janine-nel?

Ismerős? Mindez persze nem itt, hanem a sosemvolt Gileádban történik, de ugyanezeket a reakciókat tömegével olvashatnánk akármelyik közösségi hálón is egy-egy nemi erőszakról szóló hír alatt. Hogy akkor a hivatalos személyek és intézmények áldozathibáztató kommunikációjáról már ne is beszéljünk. Nem is volt olyan rég, hogy a magyar rendőrség a „tehetsz róla, tehetsz ellene” szlogennel indított kampányt a szexuális visszaélések csökkentése érdekében. A jelenet trükkje persze épp az, hogy a testi-lelki fenyítésnél egyetlen férfi sincs jelen, az elnyomás így is tökéletesen működik. Atwood hihetetlen érzékenyen ábrázolja a diktatúrák ravasz mechanizmusait: az alávetettek bevethetők egymás ellen, amíg úgy érzik, részesei lehetnek a hatalomnak, mert alattuk is van még valaki, akin uralkodhatnak.

Az anyaméh, mint köztulajdon

A titkos vágyak kiélése nem engedélyezett. Két lábon járó anyaméhnek tekintenek minket, ez minden: szent edénynek, élő kehelynek.

– mondja Fredé, a regény főhőse. Bár ez az elképzelés a könyvben egészen konkrét és bizarr formát ölt, a mögötte húzódó szemlélet gyakran visszaköszön a közbeszédben, az ország teleszülésére felszólító politikusi beszédekben, vagy akár a meddőséget sújtó társadalmi előítéletekben. Ehhez elég a cikk elején már említett drákói abortusztörvényekre, és a körülöttük zajló heves vitákra gondolni. Nemcsak Texasban vagy Ohióban, tavaly Lengyelországban is hatalmas felháborodás kísérte a szigorítást, amely börtönbüntetéssel fenyegette a terhességmegszakításon áteső nőket is.

July 11th, 2013 Austin, Texas USA: Crowds for and against new law relating to abortions restrictions in Texas, voice their opinions as hundreds gather at the Texas Capitol building as State Senators debate HB#2 in the chamber. The bill passed last night with a 19-11 vote, with Republicans and 1 Democrate voting yes. (Photo by Robert Daemmrich Photography Inc/Corbis via Getty Images)
A texasi szenátus épületében tüntetnek az abortusztörvény szigorítása ellen. (Fotó: Robert Daemmrich Photography Inc/Corbis via Getty Images)

A terrorfenyegetés aduásza

Ez a katasztrófa után történt, amikor lelőtték az elnököt, legéppuskázták a kongresszus tagjait, és a hadsereg szükségállapotot jelentett be. Akkor rákenték az iszlám fanatikusokra. Nyugalom! Mindent az ellenőrzésünk alatt tartunk – mondták be a tévében.

– így indul az átmenet, amely pár év alatt Gileád kialakulásához vezet. Azt hiszem nem kell túl hosszan részletezni a párhuzamokat: amellett, hogy a globális terrorizmus aggasztó és nagyon is valós trend lett a könyv megjelenése óta eltelt évtizedekben, a merényletek körüli hisztériakeltésben továbbra is élen járnak az autoriter hajlamú politikusok, akik valahogy mindig keveslik a rájuk ruházott hatalmat. A szolgálólány meséje, Orwell nyomán, azt is bemutatja, hogy a modern tömegmédia milyen prímán használható az állandó ellenségkép megteremtésében, amely elengedhetetlen a társadalomban lévő félelemszint fenntartásához.

US President Donald Trump speaks during a meeting with Republican congressional leaders in the Roosevelt Room at the White House in Washington, DC, on June 6, 2017. / AFP PHOTO / NICHOLAS KAMM
Trump például nem hisz a klímaváltozásban (Fotó: Europress)

Milyen klímaváltozás?

Vannak rosszabb helyek is, a mérgező hulladékok és a radioaktív kihullás miatt. Azokban maximum három év után leesik az ember orra, és a bőre úgy válik le a húsáról, mintha gumikesztyűt húzna le róla.

A könyvben hangsúlyosan megjelenik a környezetszennyezés, amelynek káros hatásai nélkül talán ki sem alakulhatna Gileád elnyomó teokráciája. Ez okozza ugyanis a meddőség drasztikus növekedését, ami kiváló táptalajt jelent az elnyomó, patriarchális ideológia számra. Mi sem lehetne aktuálisabb most, amikor Amerika felmondta a párizsi klímaegyezményt, merthogy az elnök nem hisz az ember okozta globális felmelegedésben? (sok egyéb vezető republikánus politikussal egyetemben).  Miközben apokaliptikus víziókból nincs hiány és tudósok hada figyelmeztet arra, milyen elmélyülő társadalmi válságokhoz vezethet a következő évtizedekben, ha így haladnak tovább a dolgok.

Nálunk persze sosem

Mindez nagyon emberi. Hajlamosak vagyunk ugyanis azt gondolni, hogy a borzalmak csak máshol, máskor és másokkal történhetnek meg, de velünk, itt és most semmiképp. A második világháború hajnalán született Atwood egyik alapküldetése, hogy leszámoljon ezzel a kollektív illúzióval, ami szerinte veszélyes, mert elaltatja az emberek éberségét. Régi meggyőződése, hogy a nagy krízisek villámcsapás szerű változásokat hozhatnak.

LONDON, ENGLAND - SEPTEMBER 03:  Canadian author Margaret Atwood attends a photocall for 'The Year Of The Flood' performance on September 3, 2009 in London, England.  (Photo by Marco Secchi/Getty Images)
Atwood szerint le kell számolni az illóziókkal (Fotó: Marco Secchi/Getty Images)

„Bármi megtörténhet bárhol, csak a megfelelő körülmények kellenek hozzá” – írta nemrég a New York Timesban. A szolgálólány meséjének épp abban rejlik az ereje, hogy ezt megérteti velünk. Nem harcos, feminista tanmeséről van szó, az ideológiánál sokkal érdekesebb ahogy a könyv feltárja az elnyomás pszichológiai mélyszerkezetét. Dermesztő figyelni, hogy az egyenlőtlenség nyomán milyen gyorsan illan el a bizalom. És nemcsak idegenek, hanem olyanok között is, akik mélységesen szeretik egymást.

„Tudod, hogy mindig gondoskodni fogok rólad!”

Nem hangzik annyira ijesztően ez a mondat, ugye? A könyvben mégis azzá válik. A férj ugyanis ezzel akarja megnyugtatni a főhősnőt, aki egy új, hímsoviniszta törvény nyomán egyik napról a másikra elveszti állását és minden vagyonát. A nő első gondolata, hogy férje máris atyáskodik fölötte, aztán persze elszégyelli magát, hogy máris paranoiás lett. Ezek a mozzanatok kíméletlenül megmutatják, miként fertőzi meg a rendszerszintű igazságtalanság a személyes kapcsolatokat. A kettő ugyanis nem választható le hermetikusan egymástól, a hatalom pillanatok alatt benyomul az intimszférába, ha lehetősége van rá. A legőszintébbnek szánt gesztusok pedig könnyen fenyegetéssé válnak az igazságtalanság eltorzult erőterében. A könyv azt is hatásosan mutatja be, hogy a normalitás viszonylagos fogalom, hisz az őrület és az elviselhetetlen borzalmak is könnyen megszokássá fakulhatnak, ha elégszer ismétlődnek.

Anti-jóslat

Sokan kérdezték Atwoodtól, hogy jóslatnak szánta-e A szolgálólány meséjét. A válasza mindig az volt, hogy nem, ilyen ostobaságra ugyanis nem vetemedne. A társadalmi folyamatok szerinte sokkal összetettebbek annál, minthogy bárki megjósolhassa, mit hoz a jövő. Szívesen nevezi inkább anti-jóslatnak kultikus regényét. „Ha egyszer ennyire részletesen le lehet írni ezt a jövőképet, talán nem történik meg” – írta, majd gyorsan hozzátette: maga is pontosan tudja, hogy ez mennyire naiv elképzelés.

(A szolgálólány meséje újra megjelent a Jelenkor Kiadónál)

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.