A szovjetek első éjjellátó szemüvegei úgy néztek ki, mintha valaki egy hangszóróval összekötött távcsövet erősített volna magára

1929-et írunk: a televíziózás egyik atyjaként tisztelt, a katódsugárcsövek megszületésénél bábáskodó magyar mérnök, Tihanyi Kálmán megérkezik Nagy-Britanniába, néhány hónapon belül pedig tálcán nyújtja át a briteknek a világ első infravörös kameráját, hogy annak segítségével teljesen átalakuljon a tankok, ágyúk, reflektorok, légitorpedók és teleszkópok irányítási rendszere.

Tíz évvel később, a világháború kitörésének évében a Harmadik Birodalomban megszületnek az első, mobilis éjjellátó készülékek, 1943-ban pedig a Panther tankokon is tesztelni kezdik őket.

Közben azonban a szovjetek sem igazán lazsáltak, és 1941-ben ők is létrehozták az első, felderítőknek és titkosügynököknek szánt, hetvenöt éven át jórészt senki által sem ismert éjjellátókat, melyek közül a hordozható – összesen alig tíz kilót nyomó – rendszer

leginkább egy mellkasra tapasztott, szép emlékű Videoton-hangszóróra, hátizsákként viselt uzsonnástáskára, illetve két, szem elé rögzített, vízcsövekhez használt T-idom és távcső édes nászából született szerszámból állt.

Nem kevésbé volt látványos a Dudka nevet kapott megoldás sem:

Vagy épp a GAZ-AA teherautóra szerelt darabok, melyekhez egy 250 wattos, az utasfülke tetejére rögzített infralámpa is tartozott:

A prototípusokból végül egyetlen esetben sem lett sorozatgyártott eszköz, sőt, a képek egészen a közelmúltig egy archívumban porosodtak – ez felettébb furcsa, hiszen az Autoar leírása szerint a teherautóra szerelt éjjellátóval

a teherautó előtti harminc méteres terepet kitűnően lehetett látni, sőt, így óránként huszonöt kilométeres sebességgel a sofőrök egészen nyugodtan átkocsikázhattak volna a veszélyes területeken.

Fotók: Autoar