Kultúra

Ismeretlen Budapest: A Rákóczi úton földre hullott makk hetes

Vincze Miklós
Vincze Miklós

Kultúrák és cool túrák. 2017. 06. 11. 12:00

Az első pillantásra unalmasnak tűnő ház egy rossz hírű kocsma, kérészéletű mulatók, illetve egy zseniális építészpáros emlékét őrzi.
Korábban a témában:

A főváros rejtett, illetve mellőzött csodáit bemutató sorozatunkban többször is kirándultunk már a város egyik legfontosabb útvonalának számító, a török korban született Rákóczi úton, mely számtalan érdekes történetet rejt, így a város első igazi kőmozijáét, a második világháborúban elpusztult csodapalotáét, az évtizedek óta halott neonfelirat rejtélyét, a magasból figyelő óriásokat, a betoncsontvázzá alakult kivégzőhelyet, Budapest első üvegfelhőkarcolójának sztoriját, vagy épp a történelmi spanyol nagyvárosok egyikéből hazánkba szakadt bankszékházat.

Ez azonban távolról sem jelenti azt, hogy az utca titkainak végére értünk volna, sőt, ma egy újabb elfeledett történetet tárunk fel.

A magyar vidéket járva sokszor találkozunk ugyanazokkal az étterem-, vagy épp kocsmanevekkel, így az elmúlt évtizedekben úton-útfélen feltűnhetett egy lepukkant kocsma, vagy étterem felett a Párizs Fénye, a Hangulat, vagy épp a Makk hetes felirat. A legtöbbször ezeknek nem ismerjük a kultúrtörténeti gyökereit – így van ez a szlengbe a zugkocsma – “makheci” –, illetve a kiskocsma szinonimájaként begyökerezett, sőt, több esetben filmcímmé vált (az IMDB rögtön kettőt is ismer belőlük, az egyik egyenesen a Michael Curtizként világhírűvé vált, a Casablancával rendezői Oscart bezsebelt magyar rendező, Kertész Mihály egy korai zsengéje) Makk hetessel is, melyek egykor százszámra hálózták be az országot, ma azonban már alig csak néhány tucat képes túlélni belőlük – így például a XII. kerületi Kiss János altábornagy utca közel hét évtizedes múltra visszatekintő vendéglője, mely ma is büszkén hirdeti az innen rövid sétányira született magyar kártya egyik kevéssé díszes lapjának képét.

Korántsem ez volt azonban az első, ezen a néven futó fővárosi hely, sőt, a Makk hetesek gyökeréhez a Pest és Buda 1873-as egyesítése előtti időkig kell visszamennünk, hiszen az ekkor még Kerepescher Strase néven ismert Rákóczi úton – a mai 63. számú telken – ekkor nyitott meg az első, ezt a nevet viselő kocsma, ami pillanatok alatt épp olyan hírhedtté vált, mint a mai Kálvin téren két évszázadon át, épülete 1874-es lebontásáig működött a Sobri Jóska által is előszeretettel látogatott Két Pisztoly Fogadó,

ahol “a rőzselángon sütött lángos-lepénytől a pirospozsgás szobacicuskáig” mindent megkaphatott a vásárok idején nyüzsgő bollyá váló Kálvin téren járó utazó, bár fennállása utolsó két évtizedében azért már “tanácsos volt két, csőre töltött pisztollyal belépni”, leginkább azért, mert a jó konyha és borospince, valamint a kulturált, veszélytelen kávéházi rész ellenére “mindennaposak voltak a Gránátos kaszárnya részeg granadírjai által elkövetett rablások és gyilkosságok”.

Az építésekor a Lóvásártér (a mai II. János Pál pápa tér, korábban Köztársaság, azt megelőzően pedig Tisza Kálmán, azt megelőzően pedig Új vásártér), illetve a mai Rózsák tere (egykor a Viehmarkt, azaz az Állatvásártér, majd Szegényház tér, melynek sarkán az ország legszebb, ma fontos buddhista központként használt sörraktára áll) közé szorult épületet a budai és pesti oldal 1873-as egyesítése, illetve a millenniumi ünnepségek időpontjának közeledése okozta építési láz söpörte el, hiszen Budapest vezetése és népe minden erejével azon volt, hogy a magyar főváros is csillogó-villogó világvárossá váljon, és felvehesse a versenyt Párizzsal, vagy épp Berlinnel.

Ekkor alakultak ki a főváros legnagyszabásúbb útjai, így a Nagykörút (ami akár Duna-csatorna is lehetett volna!), vagy épp az Andrássy út, és jelentek meg ezerszámra a díszesebbnél díszesebb bérházak.

A földszintes ház helyén 1896-ban jelent meg a Spiegel Frigyes és Weinréb Fülöp által tervezett, ma – a szocializmusban előszeretettel alkalmazott kőporos fedővakolatnak köszönhetően – koszoszöld színben pompázó, kétszintes üzlethelyiségekkel megálmodott, ötemeletes bérház, mely ma, százhúsz év után is finoman emlékeztet az egykor itt állt, főként konyhájáról, boráról, illetve olcsóságáról ismert kocsmára.

Weinréb Fülöp és Spiegel Frigyes

Sorozatunk állandó követői számára talán ismerősen csenghet ez a két név – a megérzés helyen, hiszen korábban négy fővárosi épületüket is bemutattuk már: az Üllői úti fák emlékét ma is őrző, egykor Kosztolányi Dezsőnek is otthont adó épületet, az ipar és szecesszió találkozásának a Nyugati téri felüljáró árnyékába száműzött példáját, a város első szecessziós lakóházát, melyet egy nyugat-európai városban a legfontosabb nevezetességek közt emlegetnének, valamint a főváros legkeskenyebb, alig nyolc lépés széles házát, mely 1898 óta a Gellérthegy lábánál tűri a Duna felett fúvó szeleket.

 

Spiegel Frigyes (1866-1933) pályája kezdetén Freund Vilmos műépítész mellett dolgozott, de 1895-ben Weinréb Fülöppel közös irodát nyitott – itthon leginkább belsőépítészeti tevékenysége, díszlettervei (a Sir Alexander Kordaként ismertté vált rendezőzseni, Korda Sándor első filmjeihez) és bútortervei (az Iparművészeti Múzeum gyűjteményében itt látható néhány darab) tették ismertté (Márkus Gézával együtt több pesti mulató berendezését is ő készítette), de építészként is Európa legjobbjai közt emlegették. Világszerte az elsők közé tartozott, akik egyszerű anyagokkal helyettesítették a korábbi korok, így a romantika súlyos díszeit – ezen az épületén például egyetlen párkány vagy pillér sem kapott helyet, sőt, eltüntette a tartófunkciót már rég nem ellátó falpilléreket, hogy aztán díszes, sőt, színes motívumokat helyezzen a homlokzatra.

 

A főleg az épületszerkezetek megalkotásában örömét lelő, a kreatív munkát kollégájára hagyó Weinréb Fülöppel (1863-?) közös munkáik ma a város részének szerves, a felújítások hiánya miatt azonban sokszor kevéssé észrevehető tagjai.

 

Néhány évnyi közös munka után végül elváltak útjaik: Weinréb alapítója lett a Magyar Építőművészek Szövetségének, valamint a Fészek Klub tagja, sőt, a Tanácsköztársaság idején is szerepet vállalt, így annak bukása után néhány évre Molnár Ferenccel és Karinthy Frigyessel együtt Nagyváradra költözött, ahol megalakították az emigránsok baráti társaságát. 1923-ban tért vissza Budapestre, tíz évvel később elhunyt – sírját a Kozma utcai zsidó temetőben találhatjuk meg.

 

Weinréb Fülöp életének utolsó évtizedeiről nem állnak rendelkezésre információk, sőt, halálának ideje és helye sem ismert.

A kétes hírű kocsma emlékének első jelei azonnal a homlokzaton fogadnak, hiszen az erkélyek körül többször is találkozhatunk a kártyavetésben a halállal, a balesetekkel, rossz hírekkel, illetve szomorúsággal összefüggésbe hozott lappal:

De a kapun belépve, a fejünk felett is találkozhatunk egy-egy példánnyal:

Az első Makk hetesnek 1896-ban tehát befellegzett, de a hely ezzel nem szűnt meg, csak néhány száz méterrel, egy hasonló épületbe költözött át. Az akkor még nem épp sűrűn beépült, szőlőültetvényekkel körbevett Linien Graben (=Árokvonal utca, ma a Rottenbiller utca), illetve a Drey Trommel Gasse (Dob utca) sarkán álló ház a Nemzeti Múzeumot (1837-1847), a Nemzeti Közszolgálati Egyetem főépületét (korábban a Magyar Természettudományi Múzeum, előtte pedig a Ludovika Akadémia otthona, 1829-1835), illetve a Sándor-palotát (1803-1806) is tervező Pollack Mihály 1820-ban megálmodott, ma is álló munkája, bár eredeti formája a számtalan átalakításnak, bővítésnek, illetve toldásnak köszönhetően ma már nem érhető tetten.

A kocsma végül a második világháború utáni államosítások korai (1945) áldozatává vált, az épület pedig azóta rengeteg funkcióváltáson esett át, sőt, egy ideje már jó eséllyel üresen áll.

Na de térjünk vissza a Rákóczi útra!

A még friss festékillatú bérház nagyobb üzlethelyisége a megnyitás után a nagyszabású berendezést kapott, süllyeszthető színpaddal rendelkező Grand Etablissement Parisien mulató – később egyszerűen csak a Parisienne – otthona lett, az azonban öt év alatt csődbe ment, köszönhetően a nagy bevételeket egy szempillantás alatt semmivé foszlató nagy rezsinek.

Helyét előbb a Folies Moderne (1901-1906), aztán a Nemzetközi Orfeum (egy csodás plakátjuk itt látható) vette át, ahol már filmvetítéseket is tartottak.

Ez nem volt azonban elég a túléléshez, így a termekben 1908 őszén már Steinhardt Géza saját magáról elnevezett helyét, a Steinhardtot találhatjuk, melynek műsorában a kor legendás kupléénekese, Gyárfás Dezső is felbukkant.

1912-ben aztán Wertheimer Lajos lett az új tulajdonos, aki az első világháború végéig még Steinhardt, majd 1931-ig apró megszakítással – ekkor Figaro bar volt a neve – Tabarin néven üzemeltette a lassan egyre nagyobb forgalmat bonyolító Rákóczi útra néző helyet, melyről Szabó Lőrinc is több alkalommal írt – így például 1920. január 7-én:

„Mi hárman színházba akartunk menni, de a sok tanácskozás vége az lett, hogy a Rákóczi úti Tabarin táncmulatóban töltöttük az estét. Borzasztó árak! Iszonyúan csinos nők, az istenit! Szemérmetlen táncok, minél kevesebb fátyol! Diszkrét pincérek, vörös, lila, kék, zöld és fehér megvilágítás. Lassankénti növekvő mámor; igen jó zene. És a nők, a nők! Nem izgatott egyik se fel, de szépnek kellett mondanom egyiket-másikat, és szerettem volna véle menni. De nincs pénz. Mihály fizetett. Persze ilyenkor, hazamenet előtt, szórja veszettül a pénzt. Különben ért a dolgokhoz, hisz már öreg, és külföldön elég hasonló dolgot végignézett. Mesélt a milánói bárokról. [Komjáthy] Aladár is jókedvű volt. Vége felé már untuk az örök-egyforma mulatságot, és épp akkor, mikor a pincérek és táncosnők igen ravasz hálóval befontak egy vidéki földbirtokos-társaságot, búcsút vettünk a nemes bordélytól. ½12 lehetett. Igazán kitűnő hely. A Frida [a Magyar utca legendák övezte nyilvánosháza] egész szolid hozzá képest.”

Majd alig két héttel később, jan. 20-án:

„Véletlenül megláttuk egy számát a Detektivnek. Volt ott egy cikk a különböző bárokról és a Tabarin tánchelyről szóló helyen azt írja a szemfüles író: »És mit gondolnak, kit vettem még észre? Babits Mihályt«. Ez az az eset, amikor mi együtt voltunk 2–3 hete. De hogy így híre megy, ez igazán furcsa!”

Végül az elismert színész és színházigazgató Király Ernő, valamint a konferansziéként, íróként, és humoristaként is bizonyított, ekkor még pályája hajnalán járó Kellér Dezső által vezetett Komikusok Kabaréja (1931-1932) nyitott meg a helyén, melyben olyan csillagok is felléptek, mint Feleki Kamill, vagy Gombaszögi Ella.

Ezért aztán nem is csoda, hogy a Színházi Élet riportere, Nagy Endre olyan sokat várt tőle:

“…Erre az új vállalatra egész biztosan rá fog találni a közönség. Igazgatója a tehetséges, fiatal Kellér Dezső, most még nem mert eléggé merész lenni, de már első műsora biztosíték arra, hogy ezt is tudni fogja… Bárki meglássa, ebből a kabaréból kabaré lesz…”

Nem lett igaza, hiszen a Kabaré egyetlen évad után, 1932 nyarán az Újpesti Nyári Színházban vendégszerepelt, majd a Rákóczi úton örökre lehúzta a rolót.

A ház belső udvarán ma is látszik a mulatóknak, illetve kabarénak felülről fényt adó óriási üvegtető:

A mulatók mellett persze más érdekességeket is rejt a ház: a Budapesti Czim- és Lakásjegyzékből, illetve az első budapesti telefonkönyvekből kiderül például, hogy 1907-ben Schick Bernát pipa- és tajtékpipafaragó, illetve -kereskedő és Scheiner Izsák dalénekes, 1908-ban a magyarországi vonalzók szakegyesülete (ezek a nyomdai munkások illesztették egymáshoz a kötés előtt az üzleti könyvek sok oszlopos táblázatait, hogy azok az oldalhatároknál se törjenek meg), valamint Goldscheider Károly és fia füstölthúsgyáros és kereskedő egyik üzlete, a tízes évek hajnalától hosszú időn át a Magyar Labdarúgók Szövetsége és a Budapesti Labdarúgó Alszövetség központja, 1912-ben az Élelmezési pari munkások országos szövetsége, illetve annak budapesti sütő szakosztálya (!), a húszas évektől az ország legnagyobb fonalboltja működött itt.

De a sornak ezzel még korántsincs vége: 1928-ban Kovács András “rendőrségileg bejegyzett magánnyomozó vállalata” (1929-ben már “Kovács András 20 év óta fennálló vállalata, sikerrel nyomoz, megfigyel, informál”) és Dömjén Benő nyugalmazott detektív főfelügyelő, valamint Fried Dávid helyszerző (az ő dolga volt a cselédeknek helyet szerezni az olyan családoknál, akik igényt tartottak ilyenre), 1939-ben Augenfeld Jenő “impressario, az Országos magyar zenész szövetség hivatalosan megbízott zenész közv. irodája” és Glück József bútorcsarnoka, 1940-ben pedig Molnár Mihály “ballon-kabát és sportruházati üzeme” rejtőzött az akkor jó eséllyel még egyáltalán nem zöld homlokzat mögött.

A második világháborút követő években aztán nagyot fordult a világ: előbb a Rákosi Mátyás vezette, négy éven át (1944-1948) működött Magyar Kommunista Párt pártközpontja,1948-ban Lilithy Ferenc “magyar bőrruházati üzeme” és az Üdvhadsereg imaterme, 1949-től a Finom Kötött és Rövidáru-bolt 3. számú üzlete és a Garasos fotó-optika, 1950-től a Munkaerőtartalékok Hivatalának központi anyagraktára, a hatvanas években pedig egy hanglemezbolt is megfért a falak közt.

A ház képe 1961-ben

A mai helyzet ennél két fokkal szomorúbb, hiszen az egyik üzlethelyiségben a fura felirat szerint elemes konyhabútoroknak kellene sorakoznia, de az láthatóan évek óta üres, a kapu másik oldalán lévő kirakatok mögött pedig egy használtruhaüzlet húzódik. Az épületben egy masszázsszalon, egy főzőiskola, illetve egy apartman működik, ötödik emeleti, 110 négyzetméteres műteremlakása pedig a piaci ár töredékéért, 26833 Ft+áfa/hó összegért immár közel három éve a Magyar Mecénás Programhoz tartozó alkotóművészek egyikének otthona.

Néhány kép a kapu mögötti térből:

Az épület külső, illetve belső állapota a bejárás, illetve a képek alapján kimondottan korrektnek tűnik, így annak sorsa még hosszú időn át rendezettnek tűnik, bár a belváros számos házához hasonlóan egy plexiüveg mögé bújtatott kétsoros emléktáblát itt is el tudnánk képzelni.

Fotók: ittivott, egykor, egykor, Alpár Ágnes: A cabaret – A fővárosi kabarék műsora, 1901-1944, MSZI, Budapest, 1978, mfor, Szabó Lőrinc: A Kisnapló, Színházi Élet, 1931. évi 39. szám , Békésmegyei Közlöny, 1928. április 8., Egri Népújság, 1924. február 10., Budapesti Czim- és Lakásjegyzék 1908-1929, A budapesti és a Budapest környékén lévő m. kir. távbeszélő hálózatok előfizetőinek szaknévsora, Budapest Főváros Levéltára/A Fővárosi Tanács VB Városrendezési és Építészeti Osztálya/Fortepan/HU_BFL_XV_19_c_11, az épület külső és belső fotói pedig a szerző munkái.
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.