Kultúra

6 év után új számmal jelentkezett Alice Cooper

A zúzós Paranoiac Personality az első kislemez a rocklegenda közelgő új albumáról.

A múlt hónapban derült ki, hogy a 2011-es Welcome 2 My Nightmare után idén ismét új lemezen dolgozik a nagy Alice Cooper, akinek a Paranormal című 27. stúdióalbuma július 28-án fog a boltokba kerülni.

A majd 12 vadiúj dalt felvonultató korongról most meg is érkezett az első kislemez: a Paranoiac Personality, amely Cooper pályafutásából a korai időszakának garázs-rock hangzását hozza vissza.

Alice Cooper valódi ikon a rockzenében, a Poison, a School’s Out vagy a No More Mr. Nice Guy slágerek révén világszerte ismert előadó több mint 40 éves pályafutása alatt csaknem 60 millió lemezt adott el.

Visszatér Magyarországra Alice Cooper
A rocklegenda a 2017-es Fehérvári Zenei Napokon fog koncertet adni.

Alice Cooper (eredetileg Vincent Damon Furnier) 1948-ban született az Egyesült Államokban. 1964-ben alapította meg társaival első zenekarát Earwings néven, amelyet 1966-ban The Spidersre, 1968-ban pedig Nazzre változtattak. 1969-ben vette fel a zenekar is az Alice Cooper nevet. Greatest Hits lemezük megjelenése után, 1974-ben feloszlottak és az Alice Cooper név azóta kizárólag az énekest jelenti.

Forrás: Consequence of Sound

Ajánlott videó

Olvasói sztorik