Kultúra

Szuperkoncertet tartanak Manchesterben a terrortámadás áldozataiért

Ariana Grande mellett ott lesz a Coldplay, Kate Perry, Miley Cyrus, Pharrell Williams és még sokan mások.

Két órája írtuk meg, hogy Ariana Grande már vasárnap visszatérhet Manchesterbe, ahol az ő koncertjén követtek el 22 halálos áldozattal járó robbantásos merényletet. A BBC azóta megírta a részleteket: az Old Trafford Cricket Groundon tartanak jótékonysági koncertet „One Love Manchester” címmel, amelyen Grande mellett Justin Bieber, a Coldplay, Kate Perry, a Take That, Miley Cyrus, Usher, Pharrell Williams és mások is fellépnek.

A koncertet a BBC tévében és rádióban is közvetíti. Azok, akik a Manchester Arenában tartott koncerten ott voltak, ingyen vehetnek részt a rendezvényen, de bőven jut hely másoknak is, a helyszín ugyanis ötvenezer férőhelyes. A bevétellel a sérülteket, illetve az elhunytak hozzátartozóit segítő alapot támogatják, amelyet a manchesteri városvezetés a Brit Vöröskereszttel közösen hozott létre.

Ariana Grande a merénylet után úgy döntött, felfüggeszti turnéját, azt azonban megígérte, hogy visszatér Manchesterbe.

A város rendőrfőnöke elmondta: amikor felmerült a koncert ötlete, először azt mondta, meg kell kérdezni az áldozatok hozzátartozóit, mit gondolnak erről. A többségük kifejezetten támogatta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik