Kultúra

Aggregátor tűnt fel Kőhalmi Zoltán fellépésén

Vaksötétben stand-upolt a humorista.

Negyedórára elment az áram Kőhalmi Zoltán legutóbbi kiskunlacházi fellépésén. Tök sötétben ültek a nézők az előadóteremben, és értelemszerűen a színpadon is teljes volt a homály – írja a dumaszínhaz.hu.

A művelődési ház igazgatónője azonnal a színpadon termett (vagy lehet, hogy máshol, hiszen nem láthatták, hogy hol áll), és elmondta, hogy az épületben van aggregátor.

„Ez engem nem nagyon nyugtatott meg, és talán nem kellett volna elárulnom a közönségnek, hogy nem tudom, mi az az aggregátor. Úgy hangzik, mintha valami veszélyes állat lenne vagy egy agresszív dolgozó, aki leüti azt, akinek nem tetszik az áramszünet”

– mesélte Kőhalmi.

Az átmeneti megoldást egy ideges technikus zseblámpája jelentette, Kőhalmi pedig bekiabálta a termet. A zseblámpa egyébként – mint kiderült – fekete volt.

Ez egy elterjedt jelenség a zseblámpák világában, amit soha sem értettem, mivel ez az a tárgy, amit szinte kizárólag sötétben próbál az ember megkeresni.”

A humorista az interjúban elmondta azt is, hogy fel van készülve a váratlan eseményekre:

Egy külön alkalmazottat tartok azért, hogy tréningezzen, akárcsak Clouseau felügyelő a Rózsaszín párducban. Az emberemnek az a dolga, hogy a legváratlanabb pillanatban szabotálja el a fellépéseimet. Megrongálja az autómat, hogy elkéssek, nézőket itat le, akik céges rendezvényeken részegen bekiabálnak, vagy ellopja a poénjaimat, és odaadja más humoristáknak.”

 

Kiemelt fotó: Dumaszínház

Ajánlott videó

Olvasói sztorik