Kultúra

Itt az első fotó az új Predator-mozi ragadozóiról

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 05. 16. 11:11

A felvétel tanulsága szerint nem csak egy földönkívüli hobbivadász lesz a filmben.
Korábban a témában:

Jelenleg is forog a The Predator című új Ragadozó-mozi, amelyet a Durr, durr és csókot, a Vasember 3-at és a Rendes fickókat is jegyző Shane Black rendez. A produkció munkálatairól már korábban is érkezett néhányszor kép, azonban eddig egyik sem volt olyan érdekes, mint a legújabb fotó, amelyen egy katonai jármű és azon három pasas, no meg két Predator látható. Utóbbiak közül az egyik még pózol is.

A feltehetően az egyik forgatási szünetben rögzített felvétel fő érdekessége az, hogy két földönkívüli gyilkológép szerepel rajta, magyarán több ragadozót is láthatunk majd a sci-fi akciófilmben.

A produkcióról jelen állás szerint annyit tudni, hogy korhatáros lesz és az Arnold Schwarzenegger főszereplésével készült 1987-es alapfilm folytatása lesz, magyarán az 1990-es Ragadozó 2-t és a 2010-es Ragadozókat figyelmen kívül hagyva új irányba fogja elvinni az idegenes filmsorozatot.

Az Alfie Allen, Keegan-Michael Key, Thomas Jane, Boyd Holbrook, Olivia Munn és Jacob Tremblay alkotta szereplőgárdával készülő The Predator 2018. augusztus 3-án fog debütálni az amerikai mozikban.

Forrás: Coming Soon
vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Swedish director Ruben Ostlund delivers a speech on stage after he was awarded with the Palme d'Or for the film 'The Square' on May 28, 2017 during the closing ceremony of the 70th edition of the Cannes Film Festival in Cannes, southern France.  / AFP PHOTO / Alberto PIZZOLI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.