Kultúra

George R.R. Martin: Már nem 4, hanem 5 új Trónok harca-sorozat készül

Az író a blogján szolgált új infókkal a már kidolgozás alatt álló szériákkal kapcsolatban.

A hónap elején látott napvilágot a hír, miszerint egyszerre négy Trónok harca-spinoff kidolgozásának is zöld utat adott az HBO. A projekteken külön forgatókönyvírók dolgoznak, akiket A tűz és jég dala regényciklust jegyző, illetve az évek során a tévésorozat írásában is résztvevő George R.R. Martin segíti.

Az HBO bejelentésével kapcsolatban most a blogján tett közzé bejegyzést a világhírű író, aki tisztázta, hogy igazából mifélék is ezek a projektek, illetve pontosította, hogy szám szerint mennyiről is van szó:

Négy forgatókönyvünk volt a múlt héten, amikor Los Angelesbe érkeztem, azonban mire eljöttem, már ötön dolgoztunk. Szóval hozzáadtunk még egy ötödik ötletet is az eredeti négyhez. Ezeknek a vázlatoknak mindegyike sokkalta inkább előzmény, semmint folytatás vagy spinoff. Némelyik nem is Westerosban játszódik. Személy szerint jobban preferálom az “utódsorozat” megnevezést az “előzmény” és a “spinoff” helyett. Én annak nevezem őket.

Egyelőre ennyi infóval szolgált Martin, aki mellett továbbra is Max Borenstein (Godzilla, Kong: Koponya-sziget), Jane Goldman (Ha/Ver, Kingsman), Brian Helgeland (Szigorúan bizalmas, A tűzben edzett férfi) és Carly Wray (Mad Men – Reklámőrültek, A hátrahagyottak) dolgozik az “utódsorozatok” forgatókönyvein.

Addig is, míg több minden kiderül a Trónok harca jövőbeli bőrlehúzásairól, a GoT-fanoknak továbbra is azt érdemes észben tartaniuk, hogy a hetedik évad július 17-én fog startolni a magyar HBO műsorán.

Forrás: Variety

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik