Kultúra

A mozifilmek mellett tévésorozatot is kap Deadpool

Az FX készíti az animált szériát, amelynek írásával egy fiatal hollywoodi tehetséget bízták meg.

Alig néhány héttel azután, hogy kitűzték a Deadpool 2 premierdátumát, máris itt az újabb Deadpool-hír, amely azonban kivételesen nem mozis, hanem tévés, ugyanis az FX tévés hálózat bejelentette, hogy

Deadpool animációs sorozat készül, amelynek kreátorává a nemcsak színészként, de az Arany Glóbusz-nyertes Atlanta című szériával forgatókönyvíróként is elismertté vált Donald Glovert tették meg.

Magyarán Deadpoolból rajzfilmhős lesz, de (persze) nem az a gyerekbarát-fajta, hanem a felnőtteket szórakoztató, ugyanis a sorozat az FX elképzelése szerint ugyanolyan közönséges és politikailag inkorrekt lesz, mint a mutáns képregényei és filmje(i).

A szériáról még annyi derült ki, hogy a Deadpool-mozikat gyártó 20th Century Fox áldásával fog készülni és az első évada tízrészes lesz. A tévéképernyőkre pedig valamikor 2018 első felében fog megérkezni.

Mindeközben már az előkészületi fázisban mozog a Deadpool 2, amellyel nem fognak véget érni az élőszereplős változatában Ryan Reynolds által megformált antihős mozis kalandjai, ugyanis a második film mellett a következő években az X-Force-ban és a Deadpool 3-ban is láthatjuk majd.

Forrás: The Wrap

Ajánlott videó

Olvasói sztorik