Kultúra

Kylo Ren is saját csillagvadásszal nyomul majd a Star Wars 8-ban

A merchandising fontos és komoly iparág, ma már a friss hollywoodi premierek esetében nemcsak a jegyeladás maximalizálására törekszik egy stúdió, hanem arra is figyel, hogy az új film logójával vagy szereplőivel ellátott tolltartókból, combfixekből vagy papírzsebkendőkből is minél többet adjanak el. A Star Warsra ráadásul ez hatványozottan igaz, hiszen maga a merchandising kimaxolása is eleve George Lucas találmánya, másrészt a különböző járművek és szereplők kábé bármilyen terméken fellelhetők.

Egy liechtensteini hobbibolt, a Mkado viszont vélhetően jóval hamarabb tette ki honlapjára az új SW-termékeket, s ugyan a gazda (a Disney) gyorsan le is szedette onnan, de az internet nem felejt, így mi is meg tudjuk mutatni azt a rossz minőségű fotót, amely Kylo Ren új TIE-vadászát mutatja, Hot Wheel-verzióban:

Ez azt is jelenti, hogy Kylo Ren nemcsak az előző részben megismert parancsnoki siklót használja majd, hanem egy újat is, s ezáltal még jobban hasonlít majd ikonjára, Darth Vaderre, akihez hasonlatosan szintén személyre gyártott járművel osztja majd a lázadó csőcseléket. Az előző amúgy így nézett ki:

A Csillagok háborúja nyolcadik epizódját illetően még annyi biztos, hogy a szereplőgárdáját Daisy Ridley (Rey), John Boyega (Finn), Adam Driver (Kylo Ren), Oscar Isaac (Poe Dameron) Mark Hamill (Luke Skywalker), Peter Mayhew (Chewbacca), Carrie Fisher (Leia), Domhnall Gleeson (Hux tábornok), Lupita Nyong’o (Maz Kanata), Gwendoline Christie (Phasma kapitány), Anthony Daniels (C-3PO), Kenny Baker (R2-D2),  Andy Serkis (Snoke fővezér), illetve a hozzájuk ismeretlen szerepben csatlakozó Benicio Del Toro és Laura Dern alkotja. Mellettük Leia hercegnő/tábornok szerepében még egyszer utoljára Carrie Fishert is viszontláthatjuk majd, miután a színésznő jeleneteit még a decemberi halála előtt leforgatták.

A Star Wars VIII egy nappal az amerikai bemutató előtt: december 14-én fog a magyar mozikba kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik