Kultúra

Átláthatósági és szakmai kudarcokat emleget Stuber Andrea, otthagyja a POSZT tanácsadó testületét

Stuber Andrea, a Színházi Kritikusok Céhének elnöke a szervezet honlapján jelentette be, hogy kilép a Poszt Szakmai Tanácsadó Testületéből.

Mint azt több ízben jeleztem, a mind tartalmilag, mind formailag (ügyrendileg) meglehetősen esetlegesen dolgozó testületünk munkája sok kívánnivalót hagyott maga után. A végeredményét pedig inkább kudarcnak tartom. Nem sikerült új és meggyőzően szakmai alapokra helyeznünk a válogatási szisztémát, amely a POSZT minőségét alapvetően meghatározó tényező

-írta elköszönő posztjában, hozzátéve: a létrehozott rendszer nem biztos, hogy működni fog. mivel kétséges, hogy a válogatók képesek lesznek-e teljesíteni minimum 130-140 regisztrált versenyelőadás személyes megtekintését. A megtekintők között ugyanis nem lesznek kritikusok, mivel a szakmai tanács irtózott attól, hogy a színikritikusoknak rendszerszerű szerepe legyen a POSZT-válogatásban. A szakember más okokat is említ:

A kudarc az enyém is: nem tudtam támogatást szerezni olyan elvek érvényesítéséhez, amelyeket fontosnak tartok: a valós szakmai konszenzus, az összeférhetetlenség kizárása, a transzparencia igénye. Megítélésem szerint nem sikerült garanciális kereteket teremtenünk ahhoz, hogy a POSZT-ra fordított sok millió forint közpénz átlátható módon és kétségbevonhatatlan szakmai indokoltsággal legyen elköltve.

Hozzáteszi: az idei POSZT-zsűri megválasztása meggyőzte arról, hogy felesleges részt vennie a testület további munkájában. Szavai szerint az ügydöntő elektronikus szavazást semmilyen egyeztetés, tárgyalás, szakmai alapú kompromisszum- és konszenzuskeresés nem előzte meg.

Pécsi Országos Színházi Találkozót (POSZT) a „Magyar Színházi Társaság” Pécs városában szervezi 2001 óta. A POSZT a magyar színházi szakma legfontosabb eseménye.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik