Kultúra

A magyar mozikban is tarolt A galaxis őrzői 2

Erősen kezdett a Marvel sci-fije, amelynek nem okozott gondot a Halálos iramban 8 legyőzése.

Akárcsak a tengerentúlon, úgy hazánkban is a bevételi toplista élén debütált A galaxis őrzői 2 (előzetes itt), ráadásul nálunk is éppen 145 milliót szedett össze a nyitóhétvégéjén, na persze nem dollárban, hanem forintban. Ezzel az összeggel simán verte az elmúlt három hétben uralkodó Halálos iramban 8-at, amely a Marvel-mozi megérkezésének hatására máris visszavett és a hétvégén csak 17,7 milliót gyűjtött.

Az első mellett a harmadik helyen is új produkciót köszönthetünk: 16,7 millióval bronzérmesként debütált a Hogyan legyél latin szerető című vígjáték, amelynek még ha csupán 300 ezer forinttal is, de sikerült megelőznie az idehaza továbbra is az év legnézettebb filmje címmel is büszkélkedő Kincsemet.

A mezőny hátsó részében nem történt komolyabb változás, eltekintve attól, hogy a két premierfilm miatt az Öldöklő szerelem című romantikus film és a Tűnj el! című horror is búcsúzni kényszerült a TOP 10-től.

Magyarországi hétvégi TOP 10 (május 4. – május 7.):

1. A galaxis őrzői vol. 2. – Hétvégi bevétel: 145,2 millió forint. Hétvégi nézőszám: 96.108 néző. Teljes bevétel: 155,9 millió forint. Össznézőszám: 103.449 néző.
2. Halálos iramban 8 – Hétvégi bevétel: 17,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 12.161 néző. Teljes bevétel: 458,4 millió forint. Össznézőszám: 320.975 néző.
3. Hogyan legyél latin szerető – Hétvégi bevétel: 16,7 millió forint. Hétvégi nézőszám: 11.408 néző. Teljes bevétel: 16,7 millió forint. Össznézőszám: 11.408 néző.
4. Kincsem – Hétvégi bevétel: 16,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 11.726 néző. Teljes bevétel: 472,1 millió forint. Össznézőszám: 353.073 néző.
5. Bébi úr – Hétvégi bevétel: 14,5 millió forint. Hétvégi nézőszám: 10.692 néző. Teljes bevétel: 210,6 millió forint. Össznézőszám: 155.982 néző.
6. A Kör – Hétvégi bevétel: 9,4 millió forint. Hétvégi nézőszám: 6.215 néző. Teljes bevétel: 31,6 millió forint. Össznézőszám: 21.676 néző.
7. Vén rókák – Hétvégi bevétel: 7,1 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.773 néző. Teljes bevétel: 131,0 millió forint. Össznézőszám: 91.789 néző.
8. Bye Bye Man – A rettegés neve – Hétvégi bevétel: 6,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 4.165 néző. Teljes bevétel: 26,1 millió forint. Össznézőszám: 18.826 néző.
9. A szépség és a szörnyeteg – Hétvégi bevétel: 5,0 millió forint. Hétvégi nézőszám: 3.513 néző. Teljes bevétel: 397,2 millió forint. Össznézőszám: 279.957 néző.
10. Brazilok – Hétvégi bevétel: 4,9 millió forint. Hétvégi nézőszám: 3.372 néző. Teljes bevétel: 93,1 millió forint. Össznézőszám: 65.674 néző.

Forrás: Filmforgalmazók Egyesülete

Ajánlott videó

Olvasói sztorik