Kultúra

Idén is izmos lesz a Nagy-Szín-Pad felhozatala

Nyolc, már ismert zenekar versenyez a még nagyobb ismertségért, nem lesz egyszerű a választás. Mondjuk és mutatjuk, azaz zenével alaposan telerakott tartalom következik.

Négy évvel ezelőtt azért indult el a Nagy-Szín-Pad! kezdeményezés, mert a hazai A-listás fesztiválok szervezői megelégelték, hogy a headlinerek mellé úgy kell összevadászni azokat a hazai fellépőket, akikre a közönség is kíváncsi.

Úgy gondolták, biztosan vannak olyan magyar zenekarok, akiket ismer és szeret már annyi ember, hogy megtöltsenek egy-egy nagyobb koncerthelyszínt is, és akik megérdemelnék, hogy még egyet lépjenek előre.

A 2014-es győztes Mary Popkids, a 2015-ben győzedelmeskedő Ocho Macho és a tavalyi első Bohemian Betyars nyomdokain járva idén ismét nyolc produkció vesz részt a rivalizálás helyett inkább koprodukciós hangulatú versenyben: a Dope Calypso, a The Qualitons, a Jónás Vera Experiment, a Konyha, a Lóci játszik, a Mörk, Petruska és Sena lép majd fel egy négynapos minifesztivál keretein belül.

Május 19-től minden nap két zenekar ad egy-egyórás koncertet este 8-tól az Akváriumban, amikor az aznapi szavazás is elindul. A másnap este 8-ig tartó időszakban csak az aznapi két fellépőre lehet szavazni, aztán a következő napi kettőre, és így tovább.

Mindezt telefonon, Instán vagy a honlapon, miközben egy huszonhárom tagú szakmai zsűri is értékeli a zenekarokat. Ezeket összesítve áll össze a top 3, közülük a május 27-i döntőn már csak a közönség választja ki a nyertest.

Aki aztán kap egy halom remek lehetőséget a megmutatkozásra: felléphet a Sziget, a VOLT, a Strand és a Campus Fesztivál nagyszínpadán, készíthet egy videoklipet és felléphet a Petőfi Zenei Díj show-jában.

A verseny barátságosságát jelzi, hogy valójában akik nem nyernek, azok is nyernek, hiszen az említett fesztiválokon minden résztvevő felléphet, illetve a Nagyon Balaton rendezvényeire is meghívást kap, valamint közülük kerül ki az is, akit az MTVA kiküld a hollandiai Eurosonic Festivalra, emellett az Akvárium és a Budapest Park egy-egy nagyobb koncertjén előzenekarként szerepelhetnek.

Az összes koncert nézhető lesz akkor is, ha nem tudsz ott lenni a helyszínen, a Petőfi TV, a Petőfi Live és az esemény honlapja is közvetíti majd a bulikat élőben. na

Ajánlott videó

Olvasói sztorik