Kultúra

Milliókat ért zseni panasza a túl hangos szexről

Csaknem 30 ezer euróért kelt el a panaszlevél, amit Marcel Proust írt.

francia regényíró egyik levelében a szomszédok túl hangos hancúrozására panaszkodott.

A szomszédok, akiktől csak egy fal választ el, mindennap olyan dühödten szeretkeznek, hogy féltékeny vagyok

– írta Proust 1919. július 15-én. Az író, aki rendszerint korán feküdt, elpanaszolta, hogy szomszédai kétnaponta szeretkeznek.

Irigyelem ezeket az embereket, akik úgy tudnak kiáltozni, hogy először gyilkosságra gyanakodtam

– írta csipkelődve Az eltűnt idő nyomában szerzője, aki Rejane színésznőnél lakott albérletben, és attól tartott, hogy a lakástulajdonos őt gyanúsítja majd csendháborítással. A levelet a színésznő fiának, Jacques Porelnek írta, aki 1919. május 31-én kiadta neki a zajos lakást, ahol végül október 1-jéig maradt. Levelét korábban 6000-8000 euróra (1,9-2,5 millió forint) becsülték, végül 28 ezer euróért (8,8 millió forint) kelt el – közölte a Drouot árverési ház.

A levél Jean Bonna volt genfi bankár könyvtárából származó 307 tétel egyike volt, amelyet a Pierre Bergé és Társai értékesített a Sotheby’s-nél. Ugyanezen az árverésen a Bimbózó lányok árnyékában című művének 1920-as kiadása, amelyhez a kézirat két oldala is társult, 110 ezer euróért (több mint 34 millió forint) kelt el. A két oldal közül az egyik szinte teljesen kézzel írt volt. (mti)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik