Kultúra

Ha sorozat utáni depresszióban szenvedsz a Csajok miatt, mutatjuk, mit nézhetsz helyette

Befejeződött az utóbbi évek egyik legeredetibb sorozata, a Csajok, melynek évadzárójáról már elmondtuk a véleményünket. Lena Dunham sorozatának szereplőiben magukra ismerhettek a nagyvárosi, kapunyitási pánikban szenvedő középosztálybeli huszonévesek, és 2012-es indulásakor még kifejezetten formabontónak számított a kendőzetlen ábrázolásmódja, az intellektuális humora és az őszintesége miatt. Szerencsére azóta több olyan sorozat született, amely hasonló önironikus humorral dolgozza fel az Y generáció – illetve a nők – tipikus problémáit, így nem kell kétségbeesni csak azért, mert vége a Csajoknak, bőven van másik sorozat, amit nézhetünk helyette. Ne aggódj, kedves Csajok-rajongó, összeállítottunk neked egy sorozatlistát, és attól függően, hogy mit szerettél legjobban a Csajokban, választhatsz, hogy melyik nézésével fogod kezelni a sorozat utáni depressziódat.

Ha a feminista humor miatt szeretted, akkor…

…a te embered Amy Schumer. A stand-up komikus nevéhez köthető a 2015-ös Kész katasztrófa (Trainwreck) című vígjáték, illetve májusban érkezik a mozikba az Ó, anyám! (Snatched), melyben Goldie Hawn lányát fogja alakítani. Schumer a 2013-ban induló szkeccssorozatával, az Amynek áll a világgal (Inside Amy Schumer) vált igazán híressé. A pár perces kisfilmekből, stand-up fellépés részletekből és utcai interjúkból felépített sorozat

kegyetlenül őszintén és nagyon viccesen parodizálja ki a nőket és a férfiak érintő sztereotípiákat egyaránt.

Emellett hajlandó olyan nőügyeket górcső alá venni, mint a divatmagazinok testképzavart okozó üzenetei, a Hollywoodban dolgozó nők nyugdíjaztatása, a sminkelés nehézségei, a szuperszexi slágerek röhejessége, a nemi erőszakhoz való hozzáállás, és még sorolhatnám.

Ha úgy érezted, hogy a karakterek lehetnének még közönségesebbek, akkor…

…ismerkedj meg a Broad City csodálatosan alpári szereplőivel! Abbi és Ilana a Csajok főszereplőihez hasonlóan szintén huszonévesek és New Yorkban élnek. Azonban a Broad City két csajához képest a Csajok szereplői összeszedett és érett fiatalok. A Broad City alapfelállása hasonló a Csajokéhoz, de ez a sorozat kerüli a drámát, viszont sokkal közönségesebb és abszurdabb humora van.

Kétféleképpen is lehet nézni a Broad Cityt: vagy boldogsággal tölt el, amiért hozzád hasonló szerencsétlenkedő idiótákat láthatsz a képernyőn, vagy megnyugszol, hogy ehhez a két csajhoz képest te annyira nem is vagy gázos.

Ha imádod nézni az életképtelen huszonévesek bénázásait, akkor…

…kezdd el nézni a You’re the Worst című sorozatot, amelynek magyarul olyan felháborítóan béna címet adtak (Gázos páros), hogy nem is vagyok hajlandó használni. Ez a sorozat egy arrogáns, sznob író srácról és egy szétcsúszott, érzéketlen zenei PR menedzser csajról szól, akik egy egyéjszakás kaland hatására egyre többet találkozgatnak, mindezt úgy, hogy elvileg ki nem állhatják egymást. A cím, melynek eredeti jelentése „Te vagy a legszörnyűbb” a két főszereplő, Gretchen és Jimmy egymással való viszonyára utal, ugyanis mindketten elég ellenszenves figurák.

Érzelmi intelligenciájuk szinte egyenlő a nullával, önzőségük és lustaságuk határtalan, emellett az önbizalmuk szárnyal.

A You’re the Worst a humor és a huszonévesek bénázása mellett két másik dologban is hasonlít a Csajokra: a szex explicit és romantikátlan ábrázolásában, illetve a különböző mentális betegségek bemutatásában.

Ha örültél, hogy a protagonista egy neurotikus csaj, akkor…

…kövesd nyomon egy őrült exbarátnő kalandjait a Crazy Ex Girlfriend című sorozatban. Tekintsünk el a cím negatívsztereotípia-jellegétől, ugyanis a sorozat főszereplője tényleg kicsit kattant, de pont ettől válik szerethetővé. Rachel sikeres New York-i ügyvéd, aki egyik nap váratlanul találkozik tinédzserkori szerelmével, Josh-sal. Az exbarát elmondja, hogy mennyire sajnálja, amiért anno szakított Rachellel, de sajnos éppen hazaköltözik New Yorkból West Covinába, így többet nem tudnak találkozni. Rachel a tagadás legmélyebb bugyraiba merülve úgy dönt, hogy felmond a munkahelyén, és elköltözik West Covinába, persze nem Josh miatt, az csak egy szerencsés véletlen, hogy ő is ott lakik.

A sorozat témájából adódóan lehetne borzasztóan szexista is, de itt nem erről van szó, a készítők (a főszereplő Rachel Bloom és Az ördög Pradát visel forgatókönyvírója, Aline Brosh McKenna) törekedtek arra, hogy West Covina összes lakosa legalább olyan őrült legyen, mint maga a főszereplő.

Az abszurd hatást fokozza, hogy egy musicalről van szó, vagyis minden részben van legalább egy dalbetét, ami pontosan olyannyira parodisztikus, mint az egész sorozat hangvétele úgy általában.

Rácz Viktória

Ajánlott videó

Olvasói sztorik