Kultúra

Egy rózsaszín elefánt kevés a jó horrorhoz

Zsótér Indi Dániel
Zsótér Indi Dániel

videós kontentgyáros . 2017. 04. 27. 17:30

Korábban a témában:

A történet szerint három egyetemista, egy pár és közös haverjuk kivesz egy régi házat, hogy ezzel is az önállósodás felé tegyenek egy óvatos lépést. A közös élet működni látszik, amíg a szerelmes pár férfitagja Elliott féltékenykedni nem kezd Johnra, aki néha minimum félreérthetően viselkedik Elliott barátnőjével, Sashával. Az alaphelyzeten bonyolít egy közel ötvenéves gyilkossági úgy, melynek elkövetője a jelek szerint megőrült egy Bye Bye Man nevű rémalaktól, akire nem szabad gondolni és kimondani a nevét. Önhibájukon kívül hőseink is megismerkednek a figurával, és az eleve félreértésekkel és féltékenységgel terhelt barátság még nagyobb próba elé állíttatik (előzetes itt).

A rózsaszín elefánt

Most megkérem a kedves olvasót, hogy a következő pár percben egy pillanatig ne gondoljon egy nagy rózsaszín elefántra, kis lila kalappal, ami egy piros pöttyös labdán egyensúlyoz és ormányával egy bögre fekete teát próbál megtartani. Jó? Tehát NE gondolj erre!

Valami hasonlóval operál a Bye Bye Man: A Rettegés Neve is. Ne gondolj a rémre, ne mondd ki a nevét, és semmi baj nem lesz. A csapda pedig éppen ebben van. Persze, gondolhatnánk, ha ez az ára, hogy ne jelenjen meg a rém, akkor egyszerűen nem kell vele foglalkozni, a fájdalmas pedig éppen az, hogy
akkor is ezen gondolkodunk, ha arra gondolunk, hogy nem gondolunk rá. Érthető? Ráadásul az átélhető alapkonfliktuson, azaz a fentebb felfestett szerelmi háromszögön túl – a haverunk szemet vet a csajunkra – a rémalak mindent megtesz azért, hogy mi járjunk a fejében, a két dolog generálja egymást: minél jobban nem akarunk rágondolni, annál inkább így teszünk, Bye Bye Man pedig annál inkább cseszeget minket, minél inkább nem akarunk rágondolni.

Ezen felül a forgatókönyv önmagában nem túl eredeti ötlet – valami cseszegeti a hősöket, akik csak nagy áldozatok árán szabadulhatnának meg tőle -, viszont olyan analógia-csapdát állít a főhősöknek, amit könnyen magunkénak érezhetünk mi is, ha rájövünk, hogy mi az, amire mi sem akarunk gondolni – Elliot esetében arra, hogy barátnője kavar a legjobb barátjával. A legtöbb esetben az elfojtás (“Ne gondolj rá, ne mondd ki!) pont emiatt születik meg az emberben, nem akarja ugyanis, hogy hülyének nézzék őt, de ezzel még közelebb kerül ahhoz, hogy valami hülyeséget csináljon.

Félelmetesen rossz CGI

A kortárs horroroknál feltűnő az a jelenség, hogy a nagyon kicsi budgetet, a középszerű színészi alakításokat vagy a gyenge történetet az alkotók látványoldalon akarják kompenzálni, pedig jó forgatókönyv írása nem kifejezetten pénz kérdése. Emiatt a filmek gyakran ugyanazokkal a látványelemekkel operálnak: minden klisével, ami egy horrorba belefér. Rejtélyes házak, ijesztő rémalakok, ijesztő zene, jumpscare… ezeket mind jól ismerjük. Az igazán jó horror viszont szerintem nem ezektől jó horror, hanem, hogy olyan elemi borzongást képes kiváltani bennünk, amihez nem kellenek a fentiek, bőven elég, ha képesek vagyunk magunkat beleélni az alapszituációba. A Bye Bye Man: A Rettegés Neve esetében a szerelmi háromszög nyomasztó tényébe, a Valami követ kapcsán a múltunk el nem engedésébe, a Tűnj el! kapcsán a rasszizmus kétélűségébe. Ezek ugyanis önmagukban elég félelmetes és nyomasztó élethelyzetek.

A Bye Bye Man: A Rettegés Neve akkor követi el legnagyobb hibát, mikor látványosnak szánt, de inkább csak ezerszer látott horrorkliséket pufogtat. Persze ezek félelmetesek, és a megfelelő helyeken az ember nagyot tud ugrani a székben, de sajnos, mivel ezerszer láttuk őket, nem traumatizálnak eléggé. Ráadásul, és ez lehet, hogy a divatos univerzumépítés szándéka miatt, de rengeteg kérdést nyitva hagy a nézők előtt, kiváltképp olyat, ami magát a Bye Bye Man mítoszát erősíthetné meg. Van néhány, a Bye Bye Manhez köthető jelenség, amire az egész filmben nem kapunk választ: mi köze a rémnek a fémpénzekhez, miért hallucinálnak a leendő áldozatok egy vonat közeledéséről, miért van a gonosznak egy megnyúzott szörnykutyája, egyáltalán miért baszogat bárkit is a Bye Bye Man? Minek ment oda? Ezek a magyarázatok nagyon hiányoznak a filmből, a legvége viszont arra enged következtetni, hogy ha nem most, akkor a későbbi részekben választ kaphatunk (remélhetőleg) ezekre a kérdésekre is.

Ígéretes középszer

A főszereplő Douglas Smith kifejezetten jól íveli az eleinte cinikus, később megőrülő, de az utolsó pillanatig racionálisan gondolkodni próbáló szerelmes férfit. A figura eleve már attól érdekes, hogy bár eleinte teljesen normálisnak tűnik, de már a Bye Bye Man észlelése előtt is feltűnik vele kapcsolatban valami: irdatlan elfojtás van benne jelenével és múltjával kapcsolatban egyaránt. A legjobb barátot játszó Lucien Laviscount szintén érdekes színfoltja a filmnek, a forgatókönyvírók nem akarják megkedveltetni velünk, mégsem ellenséggé, hanem áldozattá válik számunkra a film során, és nem a Bye Bye Man miatt. A barátnőt alakító Cressida Bonas a film biodíszlete, ez azért különösen fájó, mert egy ponton úgy tűnik, jogos kiváltója a fiúk közti konfliktusnak, aztán mégsem. Bye Bye Mant pedig a kifejezetten az ilyen szerepekre specializálódott Doug Jones alakítja, aki volt már halember a Hellboyban és erdei lény a Faun labirintusában.

Az igazi meglepetés viszont Carrie- Anne Moss, aki, bár egyelőre pici szerepben mutatkozik be, könnyen lehet, hogy a gyaníthatóan sorozattá növő mozi következő főhőse lesz. A másik meglepi, Faye Dunaway lehetne, de nem lesz, mivel olyan kis szerepet kapott, hogy kibontakozni sincs nagyon ideje, így sajnos nem marad emlékezetes a jelenléte.

A film ugyan beleesik a legklasszikusabb logikai hibákba, miért nem így vagy úgy csinálnak ezt vagy azt a szereplők, de közel sem olyan idegesítőek, mint a legtöbb hasonló film protagonistái. Talán éppen azért, mert a főhős Elliot nagyon is aktívan dolgozik azon, hogy a helyzetet megoldja, így a film nem csak üres ijesztgetés lesz a Bye Bye Mannel, hanem egy minimális pszichológia is befigyel a fiatalok szerelmi háromszögén keresztül. Nem kell persze attól félni, hogy roskadásig pakolják az agyunk lélektudománnyal, de egészen biztos jól fogunk szórakozni.

Bye Bye Man: A Rettegés Neve, 2017, amerikai horror, 97 perc, 6/10

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

3094101 05/08/2017 A Russian fan during the 2017 IIHF World Championship group stage match between the German and Russian national teams. Alexey Kudenko/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.