Kultúra

A Halálos iramban-szériának több része lesz, mint a Star Warsnak

A verdás franchise egyik producere árulta el egy interjúban, hogy pontosan még hány filmet terveznek.

A hét elején megírtuk, hogy nemzetközi szinten minden idők legerősebb nyitóhétvégéjét produkálta a Halálos iramban 8, amely ezzel még a másfél éve történelmet író Star Wars: Az ébredő Erőt is felülmúlta. Magyarán annak dacára, hogy már a nyolcadik installáció készült el, a filmsorozat egyelőre nemhogy nem kezdett még el gyengélkedni, de izmosabb és több nézőt vonz, mint valaha.

Ehhez képest némiképp meglepő az, amit a franchise egyik állandó producere, Neal Moritz nyilatkozott a Collidernek: a filmes ugyanis megerősítette, hogy

kirobbanó siker ide vagy oda, a Universal Pictures stúdiónál tartják magukat ahhoz, hogy még két Halálos iramban-mozit készítenek.

Az a terv, hogy a 10. lesz az utolsó rész. Azzal fogjuk lezárni az új trilógiát, amelyet a mostani filmmel indítottunk. Szeretnénk minél előbb nekilátni a következőnek, mert remek ötleteink vannak. A sorozat lezárása már nagyjából megvan, de az még körvonalazódik, hogy mi minden fog történni előtte az utolsó két részben.

– nyilatkozta Moritz, aki azt is hozzátette, hogy ugyan gondoltak rá, de végül nem fogják egyben leforgatni az utolsó két installációt, mert a visszatérő szereplőket játszó sztárok (Vin Diesel, Dwayne Johnson, Jason Statham) egyéb munkái miatt nem tudnák összeegyeztetni a maratoni forgatást.

Mindez azt jelenti, hogy beigazolódik a spekuláció és a halálos iramú sorozatnak tényleg több része lesz, mint ahány epizódot a Csillagok háborúja kap az új trilógiával. Persze ha a Zsivány Egyest, a már készülő Han Solo-mozit és az egyelőre még kérdőjelese harmadik spinoffot is számításba vesszük, akkor utóbb mégiscsak Star Wars-moziból lesz több, viszont itt érdemes megjegyezni, hogy a korábbi értesülések szerint spinoffokat és előzményfilmeket a Halálos iramban-széria is kaphat a jövőben.

Mindenesetre a Universal stúdiónak kétségtelenül megéri annyi bőrt lehúzni a szériáról, amennyit csak lehet, ugyanis a 2001-es alapfilm óta nem kevesebb, mint 4,54 milliárd dollárt termeltek a részek – ebből “csupán” 644 milliót a már Magyarországon is taroló Halálos iramban 8 (előzetes itt).

Forrás: Independent

Ajánlott videó

Olvasói sztorik