Kultúra

Újabb évaddal folytatódik az X-akták

A FOX bejelentette, hogy még egy szezonnal megtoldják a kultsorozat tavaly indított új szériáját.

Ugyan a tavaly januárban indult új X-akták minisorozattól mi sem voltunk elájulva és világszerte is erősen ellentmondásos kritikákat kapott, ez utóbb mégsem vette el a FOX fejeseinek kedvét attól, hogy újabb bőrt húzzanak le a sikersorozatról, amely hamarosan ismét visszatér – számolt be róla a Deadline.

Jó hír a rajongóknak, hogy a FOX bejelentése értelmében a technikailag

az X-akták tizenegyedik évadaként készülő újabb szezon a tavalyival ellentétben már nem hat, hanem kapásból tízrészes lesz.

Természetesen azt már szinte mondanom sem kell, hogy a Fox Mulder – Dana Scully páros szerepében ismét David Duchovny és Gillian Anderson fogják játszani a főszerepeket a folytatásban, amelyet immár hagyományosan ismét az X-aktákat közel 25 évvel ezelőtt megálmodó Chris Carter ír és producerál.

A folytatása bejelentése mellett egy sejtelmes poszterféle is érkezett a tizenegyedik évadhoz:

Fox Television

Egyelőre ennyit lehet tudni, no meg azt, hogy nyáron kezdik a forgatást. Mindebből az következik, hogy az X-akták valamikor az év második felében, vagy év vége felé térhet vissza a tévéképernyőkre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik