Kultúra

Az elhagyatott iskola, ahol hetven éven át tanultak a szegény szabadkőművesek gyerekei

Az elhagyatott iskola, ahol hetven éven át tanultak a szegény szabadkőművesek gyerekei

A furcsa világot bemutató intézmény falai közt egyébként számos film forgott, így a Monty Python egyik klasszikusában is feltűnik.

A ma összeesküvés-elméletek egész sora által lehúzott, de természetesen világuralomra egyáltalán nem törő titkos társaság, a szabadkőművesség történelme az emberek jó része előtt nem ismert, pedig kialakulásuk, szokásaik, illetve tagjai mind-mind igen érdekesek.

A Magyarországra 1749-ben begyűrűzött rend néhány páholya ma is működik, sőt, a Nyugati pályaudvar közelében újra teljesen díszében (legalábbis kívülről) látható a világon máig egyedülálló módon a két irányzat, az angolszász, illetve francia rendszerű páholyok egyesüléséből született Magyarországi Symbolikus Nagypáholy egykori központja. (Az épületről, illetve a szabadkőművesség magyar történetéről korábban itt írtunk bővebben.)

Galéria

A világ különböző pontjain járva is bármikor belefuthatunk egy, a társasághoz kötődő épületbe, vagy feliratba, sőt, elhagyatott páholyházakból sincs hiány. Egészen a britek kellene azonban utaznunk ahhoz, hogy elhagyatott szabadkőműves iskolával is találkozhassunk.

1798-ban születtek itt meg az első, szegény szabadkőművesek gyerekeinek iskoláztatásában, és ruházkodásában segítséget nyújtó szervezetek, 1857-ben pedig megszületett az első, csak páholytagok fiúgyermekeinek létrehozott iskola az észak-londoni Wood Green egyik csendes utcájában.

A Royal Masonic School for Boys nevet kapott intézmény ötven éven át itt működött, de 1903-ban már az alig harminc kilométerre fekvő Bushey-ban találhatjuk meg, ahol a Gordon & Gunton építésziroda tervei szerint épült óriási, óratornyos iskolaépület egészen 1977-ig látta el feladatát, sőt, a létszámnövekedés miatt 1929-ben az alsóbb évesek számára újabb épülettel bővítették.

A második világháború kirobbanásának évében, 1939-ben már nyolcszáz fiú töltötte itt a napjait, a következő évtizedek azonban gyors hanyatlást hoztak: 1970-ben bezárt az alsó tagozat, míg 1977-ben az egész intézmény lehúzta a rolót. Egy időre az amerikai gyökerű United States International University vette át a régi épületet, de az egyre halaszthatatlanabbá váló felújítást ők sem engedhették meg maguknak, így elhagyták a termeket. Az 1929-ben épült kis épület azóta már a harmadik tanintézménynek ad otthont, állapota kitűnő, sőt, a szabadkőműves szimbólumok máig láthatók a homlokzaton.

A századfordulón született épület immár több, mint három évtizede üres, berendezési tárgyainak jó részével együtt azonban továbbra is várja az újjászületést. A termek számos film, és tévésorozat számára szolgáltak díszletül, így feltűntek például az Indiana Jones és az utolsó kereszteslovagban, vagy a Monty Python-klasszikus Az élet értelmében.

Néhány városi felfedező természetesen szintén számos alkalommal bejárta azóta a helyet, melyet a kerítésen kívülről felmérve nem is sejtenénk, hogy milyen elképesztő kincseket rejt.

Ma az itt járt fotósok egyikének, Dan Ravennek az iskola templomában készített képeit mutatjuk be.

Fotók: Kanguole és Dan Raven
Olvasói sztorik