Kultúra

Aranyos húzással emlékeznek Paul Walkerre a Halálos iramban 8-ban

Vin Dieselék egy igazán klassz ötlettel adóznak a néhai barátjuk emlékének. Vigyázat: spoilerek!

Tegnap hivatalossá vált, hogy a valaha volt legbrutálisabb nyitóhétvégét produkálva történelmet írt a mozikban a Halálos iramban 8 (The Fate of the Furious), amely már csak azért is nagy szó, mert az új rész immár teljes egészében a verdás franchise egyik alapemberét alakító néhai Paul Walker nélkül készült.

Mint ismeretes, a hetedik installációban még játszott a 2013-ban tragikus autóbalesetben életét vesztő színész, noha a jelenetei közül utólag többet is a fivérei, illetve digitális utómunka segítségével vettek fel. Akárhogy is, az új részből immár hiányzott a múltban Walker által megformált Brian O’Conner, akit ennek ellenére nemcsak megemlítenek a filmben, de még egy kedves gesztussal is tisztelegnek az emléke előtt.

És akkor figyelem: komoly spoiler következik!

A Halálos iramban 8-ban kiderül, hogy a franchise alfáját és ómegáját megtestesítő Dominic Torettónak (Vin Diesel) titkon született egy kisfia, akinek egészen a cselekmény lezárásáig nincsen neve. Viszont miután az ezúttal egymással is balhézó főszereplők elássák a csatabárdot, Toretto a film zárójelenetében bemutatja barátainak a csöppséget, akiről ekkor megtudhatjuk, hogy a Brian nevet kapta.

Természetesen ennél azért bonyolultabb az akciófilm sztorija, azonban a Walkerre és az ő karakterére emlékező résznek ennyi a lényege. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy habár kétségtelenül aranyos húzás ez a névadás a filmben, az eddigi részek történetét figyelembe véve némiképp megkérdőjelezhető, hiszen a Walker-féle Brian nem halt meg, hanem szimplán csak visszavonult az autós kalandozásoktól. Az igazán nagy ötlet az lett volna, ha nem a Brian, hanem a Paul nevet adják a Toretto-babának.

Az F. Gary Gray rendezésében készült Halálos iramban 8 (előzetes itt) már a magyar mozikban is látható.

Forrás: Entertainment Weekly

Ajánlott videó

Olvasói sztorik