Kultúra

Tíz tuti tipp, hogy neked is szupernyomorult legyen a Húsvétod

Húsvétkor felöltjük a legszebb ruhánkat és a legnagyobb elánnal várjuk a locsolókat, megfőzzük nagyi receptje alapján a sonkát és a sárgatúrót, mégis az a legjobb része, mikor ünnepek után levágjuk az ajándék-nyulat.

Dekoráció

Kezdődik a nap, bármelyik pillanatban megérkezhetnek az ünneplők! Lacikám kiraktad az ajtóra azt a nyuszis díszt, amit kaptunk tavaly a Józsi bácsiéktól?

Szerencsére a kapitalizmus velejárója, hogy minden nagyobb ünnepet kisajátít magának és a háztartásunkba kívánja exportálni a szabad piac legvadabb, legkreatívabb, legkedvesebb és legaranyosabb termékeit a műanyag nyusziszobroktól, a húsvéti ajtódíszeken át a szőrös sárga játékcsibékig. Azért fontos, hogy hagyjuk magunkat meggyőzni mert ezek segítségével igazi húsvéti hangulatot kölcsönözhetünk otthonunknak. Az asszonyok ilyenkor tojást festenek, a gyerekek pedig a kifestett tojásra csillámos matricákat ragasztgatnak, hogy még teljesebbé és meghittebbé váljon az ünnep, míg apa megszervezi a locsolkodó körutat.

Templom

Mindenképp meg kell ejteni a reggeli misét még a vendégeskedés előtt, mivel a Húsvét Jézus feltámadásának ünnepe. Ildomos ilyenkor előkapni a szép ruhát a szekrényből és látogatást tennünk a helyi templomban, ahogy ilyenkor minden rendes, keresztény, néppárti honfitársunk is teszi, hogy a nagy italozások és az étkezések között legyen alkalmunk megállni egy pillanatra és elmélázni azon, hogy milyen nagyszerű is, hogy kétezer évvel ezelőtt egy férfi kilépett a testéből átírva ezzel a a biológia, kémia és a fizika minden szabályát.

Finom italok

A húsvéti időszak alkalmas arra, hogy újra találkozzunk a rég nem látott rokonokkal, barátokkal. Ilyenkor érdemes valamivel feloldani a kínos pislogást és hallgatást, miután különösebb viszonyunk valójában nincs is ezekkel az emberekkel, minthogy jelenleg is a rokonaik vagy valaha barátaink voltak. Vásárolhatunk néhány doboz sört az olcsóbbik fajtából, mivel a nagy rohanásban úgysem figyel arra senki, hogy mit teszünk elé, és különben is a szándék a fontos. Ha mégsem csak a látszatra akarunk adni, elővehetjük a nagy becsben tartott drága bort vagy röviditalt, amit még a Lacika kapott a keresztelőjére, hogy felbontva demonstráljuk: nekünk aztán igazán fontosak a rég nem látott rokonaink, barátaink.

Csokinyúl, csokitojás

A legkisebbekről sem szabad elfeledkezni, a Húsvét egyik legszuperebb programpontja az ajándékkeresés. Ilyenkor készülnek a legaranyosabb ajándékkeresős-szelfik a kicsikről, ahol megtalálják azt a temérdek cukrot, csokoládét, amit a “nyuszi tojt a kertbe”. Örök és szép pillanatai ezek a családi együttlétnek!Tíz tuti tipp, hogy neked is szupernyomorult legyen a Húsvétod 2

Élő állat

Ha mégiscsak olyan konzervatív szülők lennénk, akik nem szeretnék a kölyköket fogorvoshoz cipelni évekig, akkor a bioköles és a nyers répa mellé (“Hát de miért nem tetszik, ezt eszik a nyuszik is, ettől tudsz majd fütyülni!“) vásárolhatunk egy élő nyulat.

A gyerek garantáltan örülni fog neki, és addig nyúzza majd szerencsétlen állatot, míg az szívrohamot nem kap, de nem probléma, mert a következő hétre meg is van a vasárnapi ebéd.

Tíz tuti tipp, hogy neked is szupernyomorult legyen a Húsvétod 3

Sonka, főtt tojás, sárgatúró

A vendégvárás fontos része, hogy legalább két-három nappal az ünnep előtt már minden meg legyen főzve, ki legyen sütve, elő legyen készítve, hiszen a vendégségbe érkező férfi barátok, nagybácsik, unokafivérek, s úgy egyáltalán a férfi rokonok, biztos megéheznek az egész napos ivásban/locsolkodásban. Ilyenkor megkínálhatjuk őket egy kis főtt sonkával, tojással vagy finom sárgatúró desszerttel, miközben tinédzser lányunknak bókolnak, de csak úgy a maguk barátos/nagybácsis/unokafivéres módján:

Milyen nagyot nőttél (kacsint), de megnőiesedtél (kacsint), ha nem a rokonom lennél… (kacsint), ha annyi idős lennék mint te (kacsint), bemutathatnál a barátnőidnek, biztos azok is ilyen szépek mint te (kacsint).

Tíz tuti tipp, hogy neked is szupernyomorult legyen a Húsvétod 4

Pénz

– Gyere Lacika megyünk locsolkodni!
– De én nem akarok!
– De tudod, hogy a Manyi néni a szomszédból, akivel évente kétszer szoktunk beszélni, mindig ad pénzt ha mondasz egy szép verset!

Hangzik el sokszor a motivációs beszéd a locsolkodás intézményével még épp csak ismerkedő ifjak számára. Fogadófélként tehát érdemes minél több ötszáz/ezer forintos bankjegyet bekészíteni, hogy a locsolók már egészen fiatalon megtanulják, hogy kölnivel erőszakot tenni egy nőn vagy bármit megtenni pénzért, legalább ilyenkor kifizetődő.

Kölni

Tudjuk, amikor a nők azt kérik, hogy ne locsoljuk meg őket, valójában csak kényeskednek, incselkednek, játszadoznak velünk. A „nem” valójában azt jelenti „igen”, csak előtte még eljátsszuk ezt a „Szabad-e locsolni? Aranyos vagy de nem szeretném, adok piros tojást anélkül is”-játékot. Ilyenkor kedveskedhetünk egyébként a megöntözendő hölgyeknek, hogy valami kifejezetten erre az alkalomra fröccsöntött, nyúlmintás, műanyagüveges kölnivel vagy saját, férfi arcszeszünkkel megyünk locsolkodni.


Locsolóversek

Nem lehet viszont csak úgy nagy sebbel-lobbal beállítani Manyi nénihez, kedveskedni kell neki egy költeménnyel! Ha már nem lennének elegek a „Zöld erdőben jártam, kék ibolyát láttam…” és a „Jó napot, jó napot, kedves liliomszál…” kezdetű klasszikusok, akár egy-egy humoros, szemérmetlen versikével is készülhetünk.Tíz tuti tipp, hogy neked is szupernyomorult legyen a Húsvétod 6

Biciklivel érkeztem, negyven métert fékeztem
Kiszakadt a nadrágom, kifigyelt a … tojásom.
Szabad-e locsolni?

Az én kedves locsolómra, 2 tojás van festve,
Akit vele meglocsolok, elmehet az GYES-re.

Piros tojás, fehér nyuszi, ez mind csak maszlag!
Gyere kislány, meglocsolllak, oszt utána … megbeszéljük.

Film

Vége a napnak, újra együtt a család, mindenki hazaért a locsolkodásból. Ha a Reszkessetek betörők a Karácsony állandó kísérője, akkor a Húsvété A hercegnő és a kobold, na meg A názéreti Jézus. Ilyenkor kötelező jelleggel leülhetünk a családunkkal és kultúra címszó alatt izgulhatunk a kitalált szereplők fiktív történetein.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik