Kultúra

Mesteri lesz Robert De Niro a valaha élt legnagyobb pénzügyi csalóként

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

szárnyas hírvadász. 2017. 04. 15. 09:27

Ez a tanulsága a The Wizard of Lies új előzetesének, amelyben a színészlegenda a hírhedt Bernie Madoff szerepében alakít nagyot.
Korábban a témában:

Még tavaly dőlt el, hogy a szerepválasztásait illetően évek óta egyre lejjebb csúszó Robert De Niro a mozivásznak helyett hamarosan a tévéképernyőkön javíthat, ugyanis ő kapta az Oscar-díjas Barry Levinson rendezésében készülő The Wizard of Lies (kb. A hazugságok varázslója) című tévéfilm főszerepét. A Bernie Madoff történetét feldolgozó produkcióhoz januárban aztán érkezett is egy ígéretes teaser trailer, amelyet követően a mostanára megjelent a lent látható teljes előzetes.

A The Wizard of Lies-ban a kétszeres Oscar-díjas De Niro alakítja a hírhedt üzletember Bernie Madoffot, aki saját bevallása szerint a ’90-es évek eleje óta egy piramisjátékra építette az általa vezetett befektetési alapot, amellyel nem kevesebb, mint 18 milliárd dollárt csalt ki a befektetőitől. A most 78 éves Madoff 2009-ben a bíróság előtt bűnösnek vallotta magát abban a 11 szövetségi bűncselekményben, amellyel vádolták, ezért utóbb a kiszabható legeslegnagyobb börtönbüntetésre: 150 év letöltendőre ítélték.

A roppant ígéretes tévéfilmben nem csak a Madoffra szinte megszólalásig hasonlító De Niro lesz az egyetlen nagyágyú,  hiszen a mellékszereplők között a háromszoros Oscar-jelölt Michelle Pfeiffer is felfedezhető, míg a többieket Hank Azaria, Kristen Connolly, Alessandro Nivola és Lily Rabe játsszák.

A The Wizard of Lies valamikor május 20-án fog debütálni az HBO amerikai csatornáján.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Armed Catalan policemen, known as Mosso d'Esquadra pass by the FC Barcelona logo with a black ribbon and a message reading "We are all Barcelona" before the Spanish league footbal match FC Barcelona vs Real Betis at the Camp Nou stadium in Barcelona on August 20, 2017.
Security barriers were put up at the entrances of the Camp Nou to stop vehicles after a deadly jihadist attack three days ago. An outcry has erupted on social media and in the press about the absence of bollards -- short, concrete posts to stop vehicles from driving onto sidewalks, with some people even demanding the  mayor's resignation for ignoring police recommendations for such preventive barriers. Drivers have ploughed on August 17, 2017 into pedestrians in two quick-succession, separate attacks in Barcelona and another popular Spanish seaside city, leaving 14 people dead and injuring more than 100 others / AFP PHOTO / LLUIS GENE
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.