Kultúra

Megfuttatják Cannes-ban is a Kincsemet

Öt országból már megrendelték, tíz forgalmazóinak most mutatják be.

Úgy döntött a Magyar Nemzeti Filmalap, elviszi bemutatni a forgalmazóknak a Cannes-i Filmfesztiválra Herendi Gábor Kincsem című filmjét, amelyet Magyarországon eddig 250 ezren néztek meg a mozikban – tudta meg az Index.

A Kincsem producere Hutlassa Tamás elmondta, hogy a filmet két, úgynevezett market vetítésen láthatják majd az érdeklődők, mintegy 10 országból. A kínai, dél-koreai, román, cseh és szlovák forgalmazókkal már megszületett megállapodás, ezeken a helyeken biztosan lesz premier – tette hozzá.

A lovas mozi a valaha volt egyik legsikeresebb magyar közönségfilm a negyedmillió nézőjével. Egy hónap után is majdnem 40 ezren látták egy hét alatt a legutóbbi adatok szerint.

Magyarországot a cannes-i hivatalos versenyprogramban Mundruczó Kornél Jupiter holdja című alkotása fogja képviselni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik