Kultúra

Nemcsak kannibálhorrorral él az ember

Csütörtökön indul a 24. Titanic Filmfesztivál, megnéztük a kínálatot, amelyet nem csak a Nyers című botránymozi miatt nem lesz érdemes kihagyni.

Óriás

A Titanic idén sem riad vissza a furcsa hangulatú különlegességektől, a nyitófilmje is egy ilyen darab. A svéd-dán Óriás című dráma Rikard története, aki autista, ráadásul egy súlyos arcdeformitással született, és születésekor elválasztott édesanyjától, nevelőotthonban nőtt fel. Felnőve eldönti, hogy valahogy mégis visszaszerzi anyját, és fejébe veszi, hogy ehhez nyernie kell a skandináv pétanque-bajnokságban. Bár fizikuma és a közeg sem segíti, nem kell aggódnia, ugyanis egy hetvenméteres óriás lesz a szárnysegédje.

Amerikai pasztorál

Egy Pulitzer-díjas regényalapból készült Ewan McGregor rendezői debütálása a családról, amely akkor hasonul meg, amikor a család leánya nem akarja követni apja hibátlanul amerikai életmódját, és anarchistának áll.

Loving

Az amerikai közélet sem csak játék és mese, most sem, az ötvenes években meg pláne nem volt az, amikor a faji megkülönböztetés még magasan lángolt a fejekben is, meg a törvényekben is. A Loving házaspárnak például már a házaspár név használata is akadályokba ütközött: a fehér férfi és a fekete nő hiába szerettek egymásba és házasodtak össze, frigyüket a törvény nem ismerte el hivatalosnak, a közösség kivetette a párt, szülővárosukat is el kellett hagyniuk. A számtalan bírósági sztori egyike ez is, csak éppen életszerűben tálalva a meszokottnál, mindkét főszereplőt Golden Globe-ra jelölték, Ruth Neggát még Oscarra is.

1945

Török Ferenc új filmjét nagyon várjuk, és a Titanic közönsége már most, a széles körű forgalmazás megkezdése előtt is láthatja, mit is gondolt a rendező a világháborúból épphogy csak éledező Magyarországról. A filmben a falu épp a jegyző fiát készül kiházasítani, amikor két rejtélyes zsidó férfi érkezik a faluba, a nép pedig kénytelen lesz szembe nézni a saját múltjával és bűntudatával, a zsidók elhurcolása ugyanis még nagyon is elevenen él mindenki emlékezetében.

A lélek saját társat választ

Emily Dickinson magányos, világtól elzárkózó életében a versek jelentették az egyetlen örömforrást, a mára a leghíresebb amerikai költők között számon tartott Dickinsont saját korában nem övezte nemhogy hírnév, még emberek sem nagyon. Kosztümös életrajzi mozi egy költőnőről, ez még önmagában nem egy nagy nézőmágnes, viszont a főszerepet Cynthia Nixon játssza, aki a Szex és New York egykori Mirandájaként annyira fergeteges volt, hogy muszáj látni, mit hoz ki ebből a szerepből.

Anya

Az észt krimi egy csendes kisvárosban játszódik, ahol Elsa megható elhivatottsággal ápolja kómába esett fiát, a helyiek őszinte csodálatára. A kisváros népének fantáziáját élénken foglalkoztatja a kérdés, vajon ki követte el a fiút kómába taszító lövést, a rejtély lassanként bontakozik ki, mindehhez a háttér a túl ismerős posztszovjet miliő.

Egy vezér gyerekkora

Miből lesz a cserebogár – melyben a cserebogár egy diktátor? Erről mesél a film, melyben Robert Pattinson főszerepel olyanok oldalán, mint Bérénice Bejo és a Trónok harcából ismert Liam Cunningham. Fesztiválkedvenc rétegfilm.

Nehéz szívvel

Kicsit aggódva ülök be majd erre a mozira, a legutóbbi izlandi filmélményem, a Madárkák kissé megnyomorított lelkileg – ennek ellenére ezt a szintén fájdalmas, a kamaszkor zavarát feldolgozó felnövés-történetet látni kell. Két kiskamasz barátságát követjük a pubertás zavarodottságának kellős közepén, egyikük első gyerekszerelemmel küzd, másikuk meg… nos, ő is, csak ő barátja iránt.

Végzetes lövés

Egy kislány betéved egy természetvédelmi területre, és ott véletlenül lelő egy kiemelten védett madarat. A hatóság persze keresni kezdi a tettest, ám azt ekkor még nem sejtik, hogy az ügy messze több mint holmi orvvadászat. Rejtélyes, sötét hangulatú thriller az ázsiai ínyencségek rajongóinak.

Gát

Biztos, ami biztos, idén is kap a nép egy Isabelle Huppert-filmet, hátha Oscar-bácsi végre megérkezik  franciák nemzeti büszkeségéhez. A történetben főhősünk – őt alakítja Huppert – épp hazatér hosszú külföldi tartózkodás után, hogy újra felvegye a kapcsolatot lányával, akit addig nagyanyja nevelt. Az újraegyesülés nem megy könnyen, végül szimplán elrabolja lányát, és egy utazásra viszi, ami mindkettejüknek tanulságosan alakul.

Kisvárosi szamuráj

Mit szólnál, ha a szomszédod a békés finn városban, ahol élsz, történetesen a szamurájhagyományok lelkes követője lenne? Mármint úgy kardozással, mindennel. A filmnek ez az alaphelyzete, ráadásul főhősünk alkoholista is, balhés is. Egy napon felbukkan egy másik szamuráj – sokan lehetnek Finnországban –, akit arra béreltek fel, hogy megölje. A dolog nem jön össze, főhősünk pedig bosszúhadjáratba kezd.

Fény és árnyék

Ebben a török filmben két különböző világból érkező nő élete fonódik össze, mindkettejük múltjában van egy rakás mélyre temetett titok és rejtély, ezeket próbálják felszínre hozni együtt. Bár a történetről sokat nem tudunk meg, de a trailer hangulata olyan bivalyerős, hogy már csak ezért megéri beülni a filmre.

Édenkert

Ebben az orosz-német filmben minden megvan, amivel lehet csavargatni a könnycsatornákat: emigráció, ellenálló-sors, zsidó gyerekek bújtatása, börtön, szexuális szolgáltatások kicsikarása, koncentrációs tábor, SS-tiszt és lágerlakó szerelme… Látni kell.

Pop Aye

A világból kiábrándult építész egy bangkoki utcán véletlen belebotlik rég elveszett elefántjába. Ketten együtt útnak indulnak: egész Thaiföldet átszelik, hogy megtalálják a farmot, ahol annak idején együtt nőttek fel.

– állítja a film szinopszisa, ami önmagában annyira zakkantul hangzik, hogy nem lehet kihagyni. De lesz egy egész ázsiai szekció, thrillerrel, háborús filmmel, menekültekkel, lehet válogatni.

Dokuk

A dokuszekció kínálata olyan erős, és olyannyira érdeklődésfüggő, hogy inkább egy az egyben ajánlom az egészet. A Karl-Marx-Stadt a Stasi viselt dolgairól mutat be nyomasztó történeteket, jön egy David Lynch doksi, a RUMBLE arról mesél, hogy hatottak az őslakos hagyományok az amerikai zenére, de a zenei vonal egyébként is erős: Jarmusch az Iggy Popról készített filmje, a Gimme Danger és egy Cohenről szóló darab is.

Kokszongi sirató

Horrorfanoknak is lesz mit nézni a Titanicon, például ezt a vidám, derűs dél-koreai darabot, mely egy rejtélyes faluba kalauzol, ahol, miután egy öregember felbukkan, furcsamód egymást kezdik gyilkolászni a helyiek. De lesz béranyában növekvő gonosz magzat (Shelley) és okkult motoros horror (A szent, a gonosz és a motoros) is.

Nyers

Ha már horror, az igazi rajongók alighanem erre a filmre fognak tódulni. Mi is írtunk már a Nyersről, minthogy ügyesen építették fel a film marketingjét a köré, miszerint a vetítéséről úgy kellett kivonszolni a borzalmaktól rosszul lett nézőket. Nem is csoda, emberevős horrorfilmek ritkán hasonlítanak egy rózsaszín leányálomra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik