Kultúra

Stallone kiszállt A feláldozhatók-szériából

Váratlanul az is bizonytalanná vált, hogy mi lesz a már beharangozott negyedik filmmel.

Megérkezett a közelmúlt legsokkolóbb mozis híre, miszerint Sylvester Stallone szakított a hét éve futó szerelemprojektjével: A feláldozhatók-sorozattal, melynek már készül a negyedik, egyben utolsó része.

A Deadline értesülései szerint Stallone lelépésének hátterében az áll, hogy összekülönbözött a széria előző három részét is finanszírozó Nu Image / Millennium Films vezérével, Avi Lerner producerrel.

Stallone és Lerner állítólag már hónapok óta vitázott a negyedik rész kapcsán annak sztorijáról és a leendő rendező személyéről, mígnem aztán Sly-nál mostanára betelt a pohár és otthagyta a produkciót.

Sokat elmond az ügy súlyosságáról, hogy Stallone még annak dacára is a kiszállás mellett döntött, hogy A feláldozhatók 4-ért potom 20 millió dolláros honorárium volt neki kilátásba helyezve, amely a lassan félévszázados éves karrierjének egyik legnagyobb gázsija lett volna.

Mindent bele fogunk adni és azt hiszem, nagyon jól állunk hozzá az egészhez. Remek ötleteink vannak. Úgy gondolom, mindenki valami másra számít (A feláldozhatók 3 után) és mi meg is fogjuk adni nekik.

– mondta egy decemberi Facebook-videójában Stallone, akinek még a harmadik rész bukása ellenére sem tört meg a lelkesedése és az elmúlt két évben sokat hangoztatta, hogy a negyedik installációval szeretné kiköszörülni a franchise-on esett csorbát. Ehhez képest immár sem executive producerként, sem színészként nem tagja A feláldozhatók 4 stábjának. Hogy mi lesz eztán a filmmel, az hirtelen igencsak bizonytalanná vált, mindenesetre az ügyben már megszólalt Lerner is, aki így nyilatkozott a Deadline-nak:

Nem gondolom, hogy ezzel vége. Véleményem szerint nem halott a projekt.

A 2010-ben indított akciófilm-sorozatba az évek során nagyjából 280 millió dollárt ölt a Nu Image / Millennium Films, melynek még az előző kettőhöz képest gyengébben muzsikáló A feláldozhatók 3-mal együtt is megérte az egész, ugyanis a filmek mind ezidáig több, mint 800 milliót termeltek világszerte.

Nem véletlenül akarják hát folytatni, azonban a franchise alfáját és ómegáját megtestesítő Sylvester Stallone nélkül igazából még akkor is “halálra van ítélve” a produkció, ha a többi nagy név, azaz pl. Arnold Schwarzenegger, Jason Statham és Dolph Lundgren visszatér majd benne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik