Kultúra

Ismeretlen Budapest: Kosztolányi egykori otthona még ma is őrzi az Üllői úti fák emlékét

Ismeretlen Budapest: Kosztolányi egykori otthona még ma is őrzi az Üllői úti fák emlékét

Budapest leghosszabb útjának egyik ékéből egykor Kosztolányi Dezső figyelte az elhaladó autókat, ma viszont inkább a zaj és lassú pusztulás illata lengi be a környéket.

A XVIII. század folyamán megszületett nyomvonalú Üllői út Budapest egyik ütőere, hiszen a tizenöt kilométeren át nyílegyenesen vezető út a város szívében fekvő Kálvin tértől egészen Vecsésig tart, de a belvárosi, vagy épp várnegyedbeli utcákkal ellentétben itt nem az andalgó párokból, hanem a céljukhoz minél gyorsabban eljutni kívánókból látjuk a legtöbbet. Ez nem is meglepő, hiszen az óriási épületkomplexumokkal – mint a Corvin Plaza, a Semmelweis Egyetem magja, laktanyák, valamint a kórházépületek és klinikák sora – övezett széles és hangos út mentén sétálni nem épp szívderítő érzés.

Pedig egy hosszú szakaszon akár az is lehetne, hiszen mind a Nagykörút vonalán belül, mind azon kívül találkozhatunk érdekes épületekkel vagy helyekkel – így a tavalyi fagyilkosságok nyomán országszerte a figyelem középpontjába került Orczy-kerttel, az évek óta felújításra szoruló, és nemsokára bezáró Iparművészeti Múzeummal, vagy a csodás Örökimádás-templommal.

A Pál utcai fiúkban is feltűnt, egy luxustársasház építése miatt tavaly váratlanul lebontott, védett Erkel utca 18.-tól (a műveletet mi is végigkövettük) mindössze néhány lépésnyire áll azonban egy ház, ami előtt jó eséllyel mindenki úgy halad el, hogy nem ismeri fel annak mára igencsak megkopott, de még jelenlegi állapotában is megkapó szépségét. Bemutatjuk a szmog áldásos hatásának köszönhetően szürke tömeggé változott Üllői út 21-et.

1896-ban járunk, Budapest otthont ad a millenniumi ünnepségeknek, a Városligetet ellepik a szebbnél szebb, jórészt ideiglenesnek szánt pavilonok (és egy afrikai bennszülötteket bemutató emberi állatkert), melyeket alig hat hónap alatt hatmillióan (!) csodáltak meg. Épül a végül nem hajózható Duna-csatornaként megszületett Nagykörút, nemsokára átadják a Lechner Ödön és Pártos Gyula együttműködéséből született Iparművészeti Múzeumot, és egész városrészek emelkednek ki a földből, hogy otthont nyújtsanak a lassan hétszázezer lakosúra nőtt főváros polgárainak.

Ismeretlen Budapest: Kosztolányi egykori otthona még ma is őrzi az Üllői úti fák emlékét 1
A legnagyobb magyar zsinagógaépítő, Baumhorn Lipót által tervezett, az Ezredévi Kiállításon állt papír- és sokszorosítóipari csarnok

Újító szellemben dolgozó építészek és mérnökök egész sora kezdi meg munkáját a fővárosban, hogy Budapest néhány év leforgása alatt Európa egyik legirigyeltebb nagyvárosává váljon – ilyen volt az 1895-ben közös irodát nyitó Spiegel Frigyes (1866-1933) és Weinréb Fülöp (1863-?). A pályafutását Freund Vilmos mellett indító Spiegel világviszonylatban is úttörőként egyszerű anyagokkal (így a gipsszel és vakolattal) és könnyed formákkal helyettesítette a romantikára, valamint az azt megelőző stílusokra jellemző nehéz díszeket, de – a többek közt a később Sir Alexander Kordaként világhírűvé vált rendező, Korda Sándor felkérésére készített – díszlettervei, valamint Márkus Gézával közösen jegyzett bútorai és bútortervei miatt is Európa legzseniálisabb művészei közt emlegették. A páros másik felét, Weinréb Fülöpöt inkább az épületszerkezetek és száraz tervezési munkák érdekelték, együtt azonban olyan mesterműveket hoztak létre, melyek miatt ideális esetben (értjük ezalatt azt, ha Magyarország helyett például Franciaországban születnek) a világ építészettörténészei ma is naponta foglalnák imába a nevüket.

Ismeretlen Budapest: Kosztolányi egykori otthona még ma is őrzi az Üllői úti fák emlékét 2
A Lindenbaum-házak részlete, a Levegő szimbólumaival

Munkáik közül korábban már többet is bemutattunk, így a Nyugati felüljáró árnyékában elvesző, ipart a szecesszióval ötvöző Meiszner-ház (1896-1897), a város első szecessziós lakóházai, a ma felemás képet nyújtó, színpompás Lindenbaum-házak, valamint a város legkeskenyebb, alig nyolc lépés széles lakóépülete, a Mandl-ház (1898).

Ismeretlen Budapest: Kosztolányi egykori otthona még ma is őrzi az Üllői úti fák emlékét 3
A Mandl-ház

A két tervező épületei a XX. század első évtizedében még színesebbé formálhatták volna a helyenként Zsolnay-kerámiákkal pöttyözött városszövetet, 1902-ben azonban Spiegel elvei gyökeresen megváltoztak. A művészettörténész Lyka Károly szerkesztette Művészet című folyóirat második számában így írt erről, mintegy tévútnak nevezve addigi munkáit:

A modern építőművészet és a budapesti bérházak (részlet)

“A homlokzat csak akkor lehet szép, ha mindenekelőtt világosan elárulja, hogy mi van mögötte. De mit áruljon el, ha nincs mögötte semmi?

 

Hogy mégis mondjon valamit a nagy homlokfal, a tervezők kénytelenek voltak azt mindenféle diszítménnyel telerakni. Először a renaissance oszlopaival és párkányaival, azután a barokk kicsavart oromzataival és cartouche-aival, itt a gótika csúcsíveivcl, amott rokoko-diszszel, újabban szecessziós vonalakkal, virágokkal és egyéb csodákkal. Ezt a sok kellemetlenséget tetézi még egy körülmény: Budapesten a faragott kőből való építkezés alkalmas kőanyag hiánya miatt nagyon költséges, s ennek következtében az építészek teljesen elszoktak a hamisíttatlan anyaggal való építkezéstől. Vakolattal és gipszszel pótolták tehát a követ. Hogy ez az ízléstelenségek és túlzások milyen orgiáit nevelte, arról meggyőz egy rövid budapesti séta. Méltán rászolgál fővárosunk a gipszváros elnevezésre, a melylyel egy hollandus ismerősöm tisztelte meg. Pedig erre igazán nincs szükség. Közönséges téglával, még ha nem is iszapolt vagy sajtolt, azután durván kinagyolt terméskővel, palával és cseréppel, sőt fával is sokkal művésziesebb, valódiabb és igazabb hatásokat lehet elérni, mint olcsó szobrászok tuczatszámra készített csinálmányaival.

 

A modern stílus eddig csak kárára volt építészetünknek, mert csak külsőségei hódítottak. Csak ornamensét sajátították el belőle, azt is helytelenül. A modern stílus lényege nem a diszítmény, sőt ellenkezőleg, a mozgalom vezető elméi mindinkább kezdenek a diszítmény lenyűgöző hatása alól teljesen felszabadúlni. Ők ma is buzgón követik az egyszerű és helyes elvet: keresik a teljes igazságot, épp úgy az elrendezésben, mint az anyagkezelésben, azután a logikus szerkezet és fölépítés által elért esztétikus hatást. Ezek a modern háznak legkiválóbb ismertetői.

 

Mikor hódítanak majd nálunk is ezek a szép és egyszerű igazságok ? Talán csak nagyon sokára. Egyelőre még az alapföltételek is hiányzanak. De ha építészeink képzettebb része magáévá fogja tenni a modern mozgalom valódi vezérelveit, és zárt sorban, lelkesedéssel küzd a ferdeségek ellen, akkor a siker el nem maradhat és nekünk is lesz életünket, korunkat híven jellemző egyéni és igazán budapesti stílusunk.”

Mai, Klein Berthold által építtetett bérházunk sem tér el sokban korábban már bemutatott társaitól, hiszen ennek homlokzatán is találkozhatunk allegóriákkal, de a természeti elemek (föld, levegő, tűz és víz), a Kereskedelem (Commercium), vagy az Ipar (Industria) helyett a négy évszakot vehetjük szemügyre, bár ma ehhez már nem árt a kontúrokat kiemelő erős napsütés, vagy legalább egy távcső.

Az Ősz részlete

Építésekor a környék jórészt már a mai képét mutatta, de még nem szabadították meg az ipari létesítményeitől. A lenti, 1903-as térképen például jól látszik az Üllői út és Nagykörút találkozásánál látható Mária Teres. lkt. felirat, mely a Mária Terézia- (később Kilián-) laktanyát fedi. Az épületegyüttes ma cégek egész sorának, illetve néhány boltnak ad otthont. Az Iparművészeti Múzeum tőszomszédságában az 1910-ig működött Magyar Királyi Dohánygyár ferencvárosi üzemét láthatjuk – ennek helyén ma jórészt a Markusovszky teret találjuk, de néhány túlélő épülete Kinizsi Irodaházként él tovább.

A négyemeletes, cikkcakkos szélű bogáncslevelekkel és bogáncsvirágokkal, valamint szép kovácsoltvas erkélyekkel díszített épület ugyan kialakításában és arányaiban épp úgy az eklektika jegyeit mutatják, mint korábbi munkáik, növényi ornamentikája és alakjai viszont – kicsit másképp ugyan, mint akár Lechner Ödön, vagy Vidor Emil munkái – egyértelműen a szecesszió felé mutatnak.

Az utcán egykor végigfutó fasornak – mely az egykor a házban élő Kosztolányi Dezsőt (1885-1936) 1905-ben az Üllői úti fák című verse megírására késztette – mára már nincs sok nyoma, helyüket a beton és aszfalt vette át, az épület viszont még megőrzött néhányat ezek közül, bár igaz, hogy az ismeretlen szobrász művei inkább a japán cseresznyevirágzásra (Tavasz), gyümölcsfákra (Nyár és Ősz) és kopár, illetve örökzöld fácskákra (Tél) emlékeztetnek.

Kosztolányi Dezső: Üllői úti fák

Az ég legyen tivéletek,
Üllői-úti fák.
Borítsa lombos fejetek
szagos, virágos fergeteg,
ezer fehér virág.
Ti adtatok kedvet, tusát,
ti voltatok az ifjúság,
Üllői-úti fák.

 

Másoknak is így nyíljatok
Üllői-úti fák.
Szívják az édes illatot,
a balzsamost, az altatót
az est óráin át.
Ne lássák a bú ciprusát
higyjék örök az ifjúság
Üllői-úti fák.

 

Haldoklik a sárgult határ,
Üllői-úti fák.
Nyugszik a kedvem napja már,
a szél búsan dúdolva jár,
s megöl minden csirát.
Hova repül az ifjúság?
Feleljetek, bús lombu fák,
Üllői-úti fák.

Czinder Antal Kosztolányi-domborműve (1999) és egy emléktábla az épület kapuja mellett

Az épület a szocializmus előtti évtizedekben cukrászdáknak, vendéglőnek, fűszerüzletnek, a Borászati Lapok kiadóhivatalának (1900), a Magyar Gazdaszövetségnek (1906/1911), a Budapest-Kőbányai Trágyaszárítógyár irodáinak (1910) valamint rövid időre ifj.Divald Károly nyomdájának adott otthont (1899-1900).

in: Nyírvidék, 1910. október 16.
in: Nagykároly és Vidéke, 1907. október 24.

A Kádár-érában többek közt a Volántourist, az Állami Biztosító, a Pest Megyei Levéltár egyik külső raktára, valamint a Gelka költözött az üresen maradt helységekbe.

A század művészei és tudósai közül többen is éltek a házban, így a már említett fiatal Kosztolányi, az orvosként, festőként és szobrászként is jegyzett Hőgyes Ferenc, de itt töltötte utolsó éveit a kísérleti orvostudomány kiemelkedő alakja, Hőgyes Endre is.

A kapualj stukkóin a francia ostorcsapás motívumok köszönnek vissza, ez pedig folytatódik az egész házon átvonuló terrazzo burkolaton is:

A Bajcsy-Zsilinszky úti Meiszner-házzal közös pontok nem merülnek ki egyedül az építészpáros személyében, hiszen a lépcsőház kovácsoltvas korlátjai teljesen megegyeznek:

Balra a Bajcsy-Zsilinszky út 63. szűk és sötét lépcsőháza, jobbra az Üllői út 21. fényes lépcsősora

A közel hat évtizeden át magántulajdonban lévő ház mahagóni berakású liftje sajnos az 1952-es államosítás idején eltűnt, a következő évtizedekben pedig több felvonó is megfordult az épületben, egy dolog azonban szerencsére megmaradt: az utasokat finoman a liftszekrény felé terelő magasrácsok

A belső tér korántsem fest annyira rosszul, mint a homlokzat, a felújított előtérbe lépve viszont azonnal legalább nyolcvan évet visszautazunk az időben

A Lindenbaum-házak egyik tagján a felújítás nyomán újra látszanak az eredeti színek, így talán könnyebb elképzelni az egykor különböző színekben pompázó Üllői út 21-et is – reméljük, ehhez nemsokára nem lesz szükség fantáziára, hiszen elég lesz séta közben egyszerűen csak felpillantani a homlokzatra.

Fotók: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára HU_BFL_XV_19_c_11, a többi fotó a szerző munkája.
Olvasói sztorik